Az AstraZeneca főnöke sajnálkozik egyes országok önző magatartása miatt

2021. január 25. 17:21

Pascal Soriot szerint az oltás olyan örömünnep lehetne, mint az amerikai függetlenség ünnepe.

2021. január 25. 17:21
null

Sajnálkozását fejezte ki hétfőn a Világgazdasági Fórum első online davosi csúcstalálkozóján az AstraZeneca brit gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója, amiért a kormányok nem működnek együtt a világjárvány alatt, és bírálta egyes országok "önző" magatartását.

„Az oltás olyan örömünnep lehetne, mint az amerikai függetlenség ünnepe, de sajnos nem az, mert jelen van az »én előbb« magatartás is” – jelentette ki a francia Pascal Soriot. Az elnök-vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy világszerte megindult a versenyfutás először azért, hogy minél gyorsabban beszerezzenek védőeszközöket, majd vakcinákat.    

„Általánosságban elmondhatjuk, hogy jobban fel is kellett volna készülnünk erre a világjárványra” – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.    

Soriot kifogásolta, hogy nem működött az együttműködés a világban, jó példákat említett viszont a magán- és a közszféra összefogására, közöttük az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztette vakcinát. Az elnök-vezérigazgató befektetéseket sürgetett a „megelőzésbe, az esetek feltárásába és az első kezelésekbe, hogy az egészségügyi rendszer felkészülhessen a jövőre”.    

Soriot akkor szólalt fel a davosi fórumon, amikor az általa vezetett konzorciumot – akárcsak a Pfizer amerikai gyógyszergyárat – számos bírálat éri Európában, amiért nem adott átlátható tájékoztatást a vakcinaszállítmányok késlekedéséről – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség. Az AstraZeneca a múlt hét végén közölte, hogy az egyik gyártóhelye teljesítménycsökkenése miatt az ígértnél kevesebb vakcinát tud szállítani.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. január 26. 09:32
valami hiányzik! a realitás! usanka lassan diktatúra a vakcina gyártok meg hatalmaskodók!
Palepoli
2021. január 26. 07:24
Van egy technológiai folyamat, ami meghatározza a termelés mennyiségét. Ezt még a bürokraták sem rudják felülírni.
Vakfolt
2021. január 25. 18:43
Minden nap karantén súlyos veszteségeket okoz. De semmivel sem lesznek beljebb, ha egy ország leoltja magát, de körülötte senki.. ugyanúgy marad a semmi.
Timur Link
2021. január 25. 18:28
Nem a kritikáját kellene hangoztatni, hanem a vakcinát gyártani és a szerződésben vállaltak szerint szállítani!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!