Többet nem lehet tájszóláson gúnyolódni Franciaországban

2020. november 28. 11:55

Gyűlöletbűncselekménnyé nyilvánították a nyelvjárásokon való viccelődést.

2020. november 28. 11:55
null

Többek közt a rasszizmussal és a szexizmussal került egy szintre a tájszólás alapú gyűlölet (magyarul, ha valaki azért ér hátrány, mert nem az irodalmi, avagy a párizsi francia nyelvet beszéli). A francia Nemzetgyűlés döntése értelmében mostantól tiltott a nyelvjárás miatti diszkrimináció. A javaslat már csak azért is kiemelt fontosságú, ugyanis komoly problémát jelentett például a televíziózásban ez a kérdéskör, ahol akik nem a párizsi nyelvjárást beszélték csak az időjárás-jelentést vagy egy-egy rögbimeccset közvetíthettek legfeljebb.

Hasonlóan sok diszkriminatív megjegyzést kellett kibírnia az erős tájszólással beszélő Jean Castex miniszterelnöknek is. Christophe Euzet, a javaslat egyik támogatója a BBC-nek nyilatkozott, ahol elmondta, hogy azt követően kezdett el a kezdeményezésen gondolkozni, amikor nemrégiben a radikális baloldali politikus, Jean-Luc Mélenchon kigúnyolt egy újságírót, majd visszakérdezett – utalva tájszólására: „Fel tud tenni valaki egy kérdést rendes franciául?”

A párizsi franciát szokták nevezni az irodalmi franciának, ami sokáig kizárólagos előnyt élvezett a politikában és a médiában. Ez az adat annak tekintetében is meglepő, hogy az ország 70 millió lakosából mindössze 30 millióan beszélik ezt.

Fotó: A maga is tájszólással beszélő francia miniszterelnök, Jean Castex. (MTI/ EPA/ AFP pool/ Ludovic Marin)

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2020. november 29. 14:08
sok hule kocsog
Akitlosz
2020. november 29. 14:05
"A párizsi franciát szokták nevezni az irodalmi franciának, ami sokáig kizárólagos előnyt élvezett a politikában és a médiában." Magyarországon is a pesti beszéd árad a tévékből. "Ez az adat annak tekintetében is meglepő, hogy az ország 70 millió lakosából mindössze 30 millióan beszélik ezt." Miért, Magyarországon hányan beszélik a pestit?
Zsaturnuzs
2020. november 28. 23:54
Lassan kivész a humor a világból. Vannak új zsidóviccek? A cigányokat már nem is nevezhetjük így, romaviccet pedig még nem hallottam. A skótok "fehérek", tehát rajtuk (egyelőre) bátran lehetne viccelődni, de vannak új skótviccek? Az egyes népekről alkotott sablonos, eltúlzott vélemények időtlen idők óta a humor alapanyagai, és néha maró, savas humort kotyvasztanak belőle, sőt, egyesek féktelenül röhögnek ezeken a sztereotípiákon. Mik vannak! Már a babiloniak is kedvelték a durva humort: kulturpart.hu/2012/01/31/a_tortenelem_leghulyebb_viccei No és az európai kultúra egykori élcsapata, az ókori görögök: boon.hu/humor/1600-ves-grg-viccek-3451051/ A Monty Python kifejezetten úri modorú, kifinomult humoristáit is büntetni lehetne immár néhány jelenetükért... Búcsúzóul: Interjút készítenek a legidősebb amerikaival. - És mondja, Sam bácsi, Ön is büszke arra, hogy afroamerikai lett az Egyesült Államok elnöke? - Mi az hogy! Nagyon örülök és büszke vagyok. De mondok én magának valamit, milyen büszke lehet most ennek a négernek a gazdája...?! Étteremben:- Cigánypecsenye van?- Van, de akkor nincs zene... Mi lesz ha a zsidó álló fasszal nekimegy a falnak?- Betörik az orra. Kisgyerek az apjához: - Apu, apu! Miért van az, hogy te is fehér vagy, anyu is fehér és én néger vagyok? - Hú, kisfiam erről inkább anyádat kellene kérdezned! Odalép a gyerek az anyjához: - Anyu, Anyu! Miért van az, hogy te is fehér vagy, apu is fehér és én néger vagyok? - Hú, kisfiam olyan buli volt, hogy örülj, hogy nem ugatsz! A székely horgászik. Arra megy egy ember, s megkérdezi: - Harapnak a halak? - Dehogy! - mondja a székely. - Simogassa meg őket nyugodtan! A skót nagypapa halálos ágyán életének utolsó perceit próbálja kihasználni. Szemeit nehezen kinyitva körbenéz a szobában: - Mindenki itt van körülöttem? - Igen, nagypapa, itt vagyunk. - Akkor meg mi a fasznak ég a villany a konyhában?! A japánok nyomozó robotot terveztek, ami elkapja a tolvajokat. Be is vetették három országban. - Japánban öt perc alatt elfogott 100 tolvajt. - Az Egyesült Államokban öt perc alatt elfogott 200 tolvajt. - Romániában öt perc alatt ellopták a robotot.
fatman
2020. november 28. 21:54
Több mint százezren tüntettek szombaton hetven francia nagyvárosban a nemzetbiztonsági törvény vitatott módosítása ellen. Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, többen közülük összecsaptak a rendőrökkel, akik közül legalább 23-an megsérültek. Újságíró szervezetek, baloldali pártok, szakszervezetek, jogvédő szervezetek együtt hívták országszerte utcára az embereket az ellen kormányjavaslat ellen, amely alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik. A kormány álláspontja szerint az intézkedéssel a rendőröket szeretnék védeni a közösségi oldalakon szervezett gyűlöletkeltő felhívásokkal szemben, amelyekre elsősorban a tavalyi sárgamellényes tüntetések idején voltak példák. Jóllehet a szabályozás kimondja, hogy csak a rosszhiszemű közzététel büntetendő, a bírálók szerint a módosítás korlátozza a médiaszabadságot és az esetleges rendőri túlkapásokról szóló tájékoztatásokat. Az ellenzők azt is kifogásolják, hogy a rendőri túlkapások többsége büntetlen marad, ha azokról nem készülhet felvétel akár újságírók kameráival, akár állampolgárok mobiltelefonjaival. A rendőrség tájékoztatása szerint országszerte több mint 133 ezren vonultak utcára,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!