Az osztrák rendőrség továbbra is egyetlen merénylőből indul ki

2020. november 10. 14:46

A nyomozók továbbra is vizsgálják, pontosan miként jutott el a gépkarabéllyal, maroklőfegyverrel, késsel és lőszerekkel felszerelkezett támadó a belvárosba.

2020. november 10. 14:46
null

Gerhard Pürstl osztrák rendőrfőnök szerint semmi jel nem utal arra, hogy voltak tettestársai annak a húszéves férfinak, aki november 2-án négy emberrel végzett és többeket megsebesített Bécs belvárosában. Pürstl az Ö1 osztrák rádióadónak kedden azt mondta: nem találtak arra bizonyítékot, hogy bárki is segített a merénylőnek eljutni lakásából a tett helyszínére.

A nyomozók továbbra is vizsgálják, hogy pontosan miként jutott el a gépkarabéllyal, maroklőfegyverrel, késsel és lőszerekkel felszerelkezett támadó a belvárosba. Pürstl kitérő választ adott arra kérdésre, hogy elkerülhető lett volna-e a terrorcselekmény, ha az alkotmányvédelmi és terrorelhárítási hivatal hatékonyabban végzi munkáját. Az incidenst egy vizsgálóbizottságban és közszolgálati jogi fórumokon is kivizsgálják.

November 2-án egy észak-macedóniai albán családból származó osztrák férfi négy embert megölt és huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában. Az elkövetőt a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cassi
2020. november 10. 17:49
Beszopták szegény labancok, de mostantól így kell élni a legélhetőbb városban. Ha valahol Európában muszlimokat sértő balhé van, például megjelenik egy karikatúra vagy gúnyversike Mohamedről, akkor Bécsben be kell vonulni az óvóhelyre, mert a 200+ ezres muszlim közösségben biztos akad legalább egy, aki Allah dicsőségére áhítozik, és van gépfegyvere is hozzá.
Bell & Sebastian
2020. november 10. 17:03
Asszem elszúrtam, fordítva életszerűbb.
Bell & Sebastian
2020. november 10. 17:00
Van a klasszikus mese, amikor versenyt fut a nyúl a sündisznóval a szőlősorok közt, és mindig a nyúl győz. Mert ketten volt a nyúl a tesójával.
Ernie Pantuso
2020. november 10. 16:29
Olyan ninc, hogy egyetlen merénylő. Ha te lőszert, fegyvert vagy valamit akarsz venni akkor "körbekérdezel", hogy valaki nem e tud valamit. Na azok akikkel ez a terrorista beszélt ugyanolyan veszélyes elemek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!