Fertőzöttek a pápa testőrei

2020. október 26. 12:35

Két újabb pozitív esettel 13-ra nőtt a koronavírus-beteg svájci gárdisták száma a Vatikánban – írja a CNA.

2020. október 26. 12:35
null

A világ legkisebb, de legrégebbi állandó hadserege október 23-i közleményében jelentette be, hogy a testület minden tagján elvégzett teszteket követően immár összesen 13 őr fertőződött meg a koronavírustól – adta hírül a Catholic News Agency.

„Egyetlen őr sem került kórházba. Nem minden őr mutat feltétlenül olyan tüneteket, mint például láz, vagy ízületi fájdalom, illetve köhögés és a szaglás elvesztése” – mondta az egység parancsnoka hozzátéve, hogy az őrök egészségi állapotát továbbra is figyelemmel kísérik. „Reménykedünk gyors felépülésükben, hogy az őrök a lehető legjobban, egészségesen és biztonságban folytathassák szolgálatukat” – tette hozzá.

Matteo Bruni, a Szentszék sajtóirodájának igazgatója újságírók kérdéseire válaszolva október 12-én jelentette be az első négy őr megfertőződését.

A Vatikánvárosi Kormányzóság elmondta, hogy minden őr bel- és kültéren egyaránt arcmaszkot visel, függetlenül attól, hogy szolgálatban van-e. A COVID-19 további terjedésének megakadályozására irányuló összes többi szabályt is szigorúan betartják. A 135 katonát számláló hadtest október 15-én jelentette be, hogy további hét tagjának volt pozitív eredménye, így a betegek száma ekkor 11 főre nőtt. 

Olaszország volt a koronavírus első hulláma által egyik legsúlyosabban érintett ország Európában. A Johns Hopkins Kórház adatai szerint több mint 484 800 ember fertőződött meg a vírussal és 37 059-en haltak meg Olaszországban október 23-áig.

Az olasz egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy az ország 24 órán belül 19 143 új esetet regisztrált – ezzel új napi rekord dölt meg. Körülbelül 186 002 ember bizonyult pozitívnak Olaszországban, közülük 19 821 a Rómát is magában foglaló Lazio régióban. Ferenc pápa október 2-án avatott 38 újoncot a svájci gárdához.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EMM195
2020. október 27. 19:33
"A Vatikánvárosi Kormányzóság elmondta, hogy minden őr bel- és kültéren egyaránt arcmaszkot visel, függetlenül attól, hogy szolgálatban van-e. A COVID-19 további terjedésének megakadályozására irányuló összes többi szabályt is szigorúan betartják. " Akkor most hogy?
mokány
2020. október 27. 06:56
Svájci gárda. Svájci sapka. De már nem mind svájciak.
barany
2020. október 26. 16:22
"A 135 katonát számláló h a d t e s t..." Ez nagyon "civil" megnevezés. A hadtest a katonai fogalomrendszerben úgynevezett magasabb egység. Egy hadtestet több hadosztály alkot. Egy hadosztály pedig 12-20 ezer főből is állhat. A pápai katonaságot legcélszerűbb "pápai testőrségnek" nevezni, hadtestnek semmiképpen.
Herrence_Till
2020. október 26. 16:04
Nem kívánok Ferencnek semmi rosszat, de lehet nem véletlen ez...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!