Hollik: A magyar embereknek joguk van tudni, mely civil szervezeteket és kik pénzelnek külföldről

2020. június 19. 14:03

A Soros-szervezetek és a Soros-hálózat átláthatóságára minden korábbinál nagyobb szükség van.

2020. június 19. 14:03

A magyar embereknek joguk van tudni, hogy mely civil szervezeteket és kik pénzelnek külföldről – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki online tájékoztatóján. Hangsúlyozta: ennek az alapelvnek érvényt is fognak szerezni az Európai Bíróság ítéletének figyelembe vétele mellett.

Hollik István azt mondta, úgy tűnik, újabb csata előtt állnak. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója kijelentette: a Soros-szervezetek lobbijának köszönhetően az Európai Bíróság előző nap kimondta, nem tetszik nekik a 2017-es törvény, amelyet azért alkottak meg, hogy átláthatóvá tegyék Magyarországon a külföldről finanszírozott és itthon működő civil szervezetek pénzügyeit. Az ítéleten természetesen nem csodálkoznak – mondta Hollik István, hozzátéve: a Soros-hálózat és a baloldal a kezdetektől erős lobbizást folytatott a törvény ellen. Ők ezek szerint nem akarják, hogy kiderüljön a külföldről finanszírozott civil szervezetekről, mennyi pénzt kapnak és kitől, vagyis milyen érdekeket is szolgálnak – fűzte hozzá.

A politikus rámutatott: úgy gondolják, a Soros-szervezetek és a Soros-hálózat átláthatóságára minden korábbinál nagyobb szükség van, és ebben csak megerősítették őket az elmúlt időszak eseményei, Magyarországon, Európában és a tengerentúlon. Azt láthatják, hogy Soros György dollármilliárdokat mozgat meg azért, hogy az általa pénzelt szervezetek segítségével keresztülvigye a Soros-tervet, betelepítse a migránsokat, pénzügyi függőségbe taszítson országokat, és eltávolítsa azokat a nemzeti kormányokat, amelyek tervének útjában állnak – fejtette ki.

Hollik István azt mondta: a külföldről finanszírozott szervezetek folyamatosan nyomást gyakorolnak a nemzeti kormányokra, a bevándorlás- és gazdaságpolitikára, és rendszeresen beavatkoznak a választásokba. Így sértve a nemzeti szuverenitást, amit láthattak a 2018-as választások alkalmával is.

A kommunikációs igazgató kiemelte: újabbnál újabb támadásokat indítanak Magyarország ellen, erre még a járványt és a gyöngyöspatai ügyet is felhasználták. „Mi viszont kitartunk amellett, hogy a magyar embereknek joga van tudni, hogy mely szervezeteket pénzelik külföldről, kitől kapják ezeket a pénzeket és ennek az alapelvnek érvényt fogunk szerezni az Európai Bíróság ítéletének figyelembe vétele mellett” – jelentette ki Hollik István.

(MTI)

 

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2020. június 19. 23:27
Annyiban van igaza Sch -uszókának, hogy a mellékletekben fel vannak sorolva a támogatók, az EB, meg az Open Society Foundations, ENSZ, stb.! Viszont aki nem járatos a politikában, nem ismeri a szervezeteket, annak fogalma sincs arról, hogy pl. az OSF gyuri bácsi kedvenc kiszolgáló kasszája! Tehát az átlag magyar tájékozatlan az ügyben, hacsak világosabb tájékoztatást nem kap! Hollik erről beszélt!
gonterl
2020. június 19. 21:00
Azt hiszem, hogy a vezetőink minden pénzmozgásról tudnak, ha akarnak. A magyar emberek, tőlük elvileg bármikor megkérdezhetik. Ezek a vezetők a bankok adataihoz a Nemzeti bankon. és a NAV-on keresztül bármikor hozzáférhetnek. Ha valamiről azt állítják, hogy nem tudják, akkor azt nem is akarják tudni, vagy lusták a szükséges ismereteket megszerezni.
realista
2020. június 19. 17:11
Hollik, a magyar emberek hiába akarnának bármit is tudni, úgyis ti döntitek el, "hogy mit akarnak tudni".
János bácsi
2020. június 19. 16:10
A kis kopasz folyamatosan keveri a szart. Orbán Viktort ki pénzelte? Kádár János?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!