Magyar nő holttestét találták meg egy londoni lakás fagyasztójában

2019. május 07. 21:28

Sz. H. 2016 nyarán adott utoljára hírt magáról.

2019. május 07. 21:28

Magyar nő holttestét találták meg egy londoni lakásban – közölte kedd este a Scotland Yard.

Fagyasztóban találták meg

A londoni rendőrség ismertetése szerint a nyomozók még április 26-án, bejelentés alapján vonultak ki a kelet-londoni Canning Town városrész Vandome Close nevű utcájának egyik lakásába, ahol egy fagyasztóban két női holttestet találtak.

A kedd esti tájékoztatás szerint az egyik áldozat a 34 esztendős Sz. H. magyar állampolgár volt, aki több éve élt az Egyesült Királyságban, bár bejelentett állandó lakcíme nem volt. A rendőrség szerint a másik áldozat a 38 éves, háromgyermekes Mihrican Mustafa, akinek eltűnését tavaly májusban jelentették be.

A Scotland Yard beszámolója szerint az eddigi vizsgálatok nem tárták fel a két nő halálának pontos okát, de mindkét áldozat számos sérülést szenvedett.

Simon Harding, a Scotland Yard emberölési ügyek és egyéb kiemelten súlyos bűncselekmények vizsgálatára szakosodott parancsnokságának nyomozó főfelügyelője közölte, hogy jóllehet Sz. H. hivatalos azonosítási eljárása még hátravan, és a hatóságok további  vizsgálatokat folytatnak, de a magyar áldozat haláláról a rendőrség kedden már tájékoztatta a hozzátartozókat.

2016-ban adott utoljára hírt magáról

A londoni rendőrség kedd este közzétette Sz. H. fotóját is. Harding szerint a Scotland Yard úgy tudja, hogy Sz. H. utoljára 2016 nyarán adott hírt magáról, amikor egy magyarországi ismerősével beszélt telefonon.

A nyomozótiszt szerint ki kell deríteni, hogy valóban ez volt-e az utolsó alkalom, amikor Sz. H. kapcsolatba lépett valakivel. Harding közölte: éppen ezért kéri, hogy ha valaki ennél későbbi időpontban is hallott Sz. H.-ról, lépjen kapcsolatba az ügyet vizsgáló nyomozócsoporttal.

Harding szerint az is kiderítésre vár, hogy a két áldozat ismerte-e egymást, kikkel álltak kapcsolatban, milyen életvitelt folytattak és mit csináltak a Canning Town negyedben, illetve abban az utcában, ahol holttestüket megtalálták.

A Scotland Yard tájékoztatása szerint egy 50 éves férfit gyilkosság gyanújával őrizetbe vettek, majd szabadlábra helyeztek, de a vizsgálatot folytatják vele szemben. Őrizetbe vettek egy Zarhid Younis nevű 34 éves férfit is, aki a lakásban élt. Ellene vádat emeltek elhunytak törvényes és tisztes temetésének megakadályozása bűncselekmény elkövetésének gyanújával.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2019. május 08. 12:37
"Zarhid Younis nevű 34 éves férfit is, aki a lakásban élt. Ellene vádat emeltek elhunytak törvényes és tisztes temetésének megakadályozása bűncselekmény elkövetésének gyanújával." Ja. Teljesen logikus, hogy a meggyilkoláshoz nincs köze. Hisz oly gyakran tárolnak szívességből hullákat a fagyasztóban.
Tehetős Totó
2019. május 08. 05:59
X Húzz el a....csába!
Pierre
2019. május 07. 23:25
csak nehogy kideruljon, hogy egy magyar migrans vegzett vele, ahogy ilyen esetekben lenni szokott.
annamanna
2019. május 07. 22:54
1. Senki nem kereste itthon, senki nem jelentette be az eltűnését. Tehát a nagy semmiből ment el a nagy semmibe. Nem írják le, de felteszem, eleve állami gondozott lehetett. Bár román nővel is megtörtént, hogy egy olasz pasi tíz évig a sufnijában tartotta megláncolva, mire a rendőrség rátalált; a kedves óromán mama addig nem kereste, és nem hiányzott neki a lánya. Hát elment, elment. Mit lehet azt tunni, ugyi. 2. A fotókat, amiket közzé tettek róla, nyilván a lakásban találták, és ebből az is feltehető, hogy az azonosítás is eleve úgy történt, hogy megkérdezték a lakásban élő faszit, hogy ki van a fagyasztóban, és az megmondta. 3. Nem értem, mit nem tudnak ezek után arról, hogyan élt és mit csinált. Hajléktalan drogos kurva volt a szerencsétlen. 4. Azt sem értem, miért kell titkolni a nevét, amikor a Daily Mail leírta: Szűcs Henriett. Így legalább lehet tudni, hogy nem Sztojka Huanita nevű magyar nőről van szó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!