Eszméletlen kegyetlenségeket rajzoltak meg a magyar menekültügyi rendszerről
2017. augusztus 05. 11:38
A magyar menekültügyi rendszer elképesztő kegyetlenségeit tárja fel az Aleppóból megszökött szíriai tudós történetét feldolgozó képregény.
2017. augusztus 05. 11:38
p
0
0
104
Mentés
Nedal Said, egy Aleppóból elmenekült szíriai tudós történetét mutatja be az a képregény, melyet a rajzoló Erik Nelson Rodriguez jelentetett meg az amerikai National Public Radio honlapján.
A Szíriából Németországba tartó utazás során a szerző a Magyarországon tapasztalt körülményeket is feldolgozza: a képregény szerint a menekültekkel Magyarországon bántak a legrosszabbul.
Ugyanis az itt áthaladóknak olyan borzalmakon kellett keresztülmenniük, minthogy a magyar határrendészet előállítja őket, vagy saját maguknak kellett az ételért fizetniük a börtökben. Fény derül továbbá arra is, hogy a magyar hatóságok egyik táborból a másikba szállították a menekülteket.
A történet pozitívan ér véget: a képregény szerint a tudósnak sikerült családjával Németországban letelepednie.
Egy török bevándorló ellen tilos a negatív diszkrimináció, de egy keletnémetet nyugodtan kirekeszthetsz – mondja Katja Hoyer német történész, aki nagy sikerű könyvet írt az NDK történetéről.
Ránk mutogatnak, hogy túl sokat falatozunk a kínai kajáldában. Tessenek már odapillantani a vendégekre: Scholz kancellár például nem is tányérral, hanem egy komplett ételhordószettel érkezett. És tülekszik.
Nos, gyűlölködés ügyében igen gyenge hivatkozási alap a kormányzati politika – tudniillik nem rémlik, hogy bármiféle szankció érné azt a polgárt, aki nem gyűlöl kellőképp. Francesca Rivafinoli írása.
Kíváncsi lennék a helyi sikerre. Vajon a német polgár, ha kinéz az ablakán csupa üldözött tudóst, atomfizikust lát, vagy egy tanulatlan barbár csürhét? Ez a gügye mese akár visszafelé is elsülhet ám!