Legyenek egészségesebb ételek az iskolai büfékben!

2017. március 02. 17:57

Az iskolai büfék kínálatának egészségesebbé tételét szorgalmazza a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak), a kezdeményezést támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is.

2017. március 02. 17:57

Király Nóra, a Ficsak alapítója csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt években sok szülő kereste meg a szervezetet azzal, hogy nem elégedettek az iskolai büfék kínálatával. A szervezet felmérést végzett, és arra jutott, hogy „borzasztóak” az állapotok, mert a gyerekek korlátlanul, felügyelet nélkül vásárolhatnak meg magas só- és cukortartalmú ételeket. A Ficsak ezért az Emmi támogatásával társadalmi összefogásra buzdít, hogy a jövőben biztosítva legyen a gyerekek egészséges életmódja akkor is, ha a büfében vásárolnak ételeket – közölte a szervezet vezetője.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy Magyarországon nagyon magas az elhízott, szív- és érrendszeri betegségekkel küzdő felnőttek száma, a problémák jelentős része pedig a gyermekkorra vezethető vissza. Jelenleg hétévesen minden negyedik kislányt és ötödik kisfiút érint az elhízás problémája. A kormánynak fontos, hogy megóvja az emberek egészségét, ennek érdekében az elmúlt években már számtalan döntést hoztak. Ilyen volt a dohányzás betiltása zárt helyeken, a chipsadó és a mindennapos testnevelés bevezetése, a közétkeztetés reformja, valamint a chipsadó hatálya alá eső termékek kitiltása az iskolai büfékből, étel- és italautomatákból – hangsúlyozta az államtitkár.

Kovács Lázár séf a sajtótájékoztató végén bemutatott egy egészséges ételekből összeállított kosarat, benne például gyümölcssalátával, magas hústartalmú felvágottakkal, különböző magvakkal és egészséges ivólevekkel.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2017. március 06. 07:52
Talán nem kellene modernkedni és idióta dietetikai útmutatásokat adni! Az evés ugyanis nem csak szükséglet - az ember nem disznó, hogy bármit megegyen - hanem élvezet is! Ergo, olyant kell főzni, amit élvezet, de legalább jólesik megenni. Csak az egészségtelen ami romlott, mérgező vagy emészthetetlen. Sóra, cukorra meg szüksége van a szervezetünknek, fűszerre meg az étel ízének. Csak a tohonya, nem mozgó-sportoló gyerek hízik elé, vagy ha hormonzavaros.
zoz
2017. március 06. 00:07
A konyhán már nincs ehető étel. Már a büfébe se lesz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!