Visszafoglalták Szindzsárt a kurdok az Iszlám Államtól

2015. november 13. 14:19

Amerikai légitámogatással északról a kurd, délről az iraki erők szorongatják az Iszlám Államot: a kurdok visszafoglalták Szindzsárt, az irakiak ostrom alá vették Ramádi városát. Ha minden így megy tovább, akkor a Szíria keleti, Irak nyugati részét uraló terrorszervezet elveszítheti az irányítást a két területet összekötő utak fölött.

2015. november 13. 14:19

467 nap után visszafoglaltuk Szindzsárt, a várost, ahol az Iszlám Állam terroristái 2014. augusztus 3-án legalább ötezer jezidi férfit mészároltak le, és hétezer jezidi nőt vetettek rabszolgasorba. A kurd és jezidi erők bejelentették a város visszafoglalását. Több száz terrorista halt meg” – jelentette a közel-keleti kurd erők mikroblogja pénteken. Az Index cikke szerint az offenzívában részt vevő 7500 kurd harcos amerikai légitámogatással másfél nap alatt foglalta vissza a várost.

A Reuters meg nem erősített értesülése szerint az Iszlám Állam fegyveresei, akik nagyjából hatszázan lehettek, nagyrészt visszavonultak a városból a támadás előtt. Ezt látszik bizonyítani ez a videó is, amely azt mutatja, ahogy a pesmerga harcosok tulajdonképpen ellenállás nélkül vonulnak be a városba:

Szindzsár mellett fut a főút, ami összeköti az Iszlám Állam szíriai területeit a tavaly elfoglalt Moszullal, így az offenzíva kettévághatja a terrorszervezet területét. Főleg, ha számításba vesszük, hogy péntek hajnalban délen, Ramádi városa körül az iraki hadsereg is támadásba lendült – szintén amerikai támogatással. 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2015. november 13. 19:56
Azért érdekes lenne beleolvasni a nagy fegyvergyártó-szállító cégek könyvelésébe.Számolatlanul dől a lé, futja belőle egy mindenkori lázadó, puccsista, terrorista, "felszabadító", "demokratikus" erő életre keltésére. A lényeg, mindig legyen valahol háború, s legyen megrendelés.
bumburi
2015. november 13. 19:54
Nagy kérdés: Mit lépnek erre a törökök ?
George Soros 2.0
2015. november 13. 17:26
Akkor ideje, hogy Törökország visszabombázza őket... Gondolom a kurd népírtó Eredogánnal semmi baja nincs az UNIO-nak, még pitizni is mennek hozzá :))) Vártak is pár, hónapot a "zemberijogok" hírhedt emberi, nehogy belerondítsanak a Török választásba :)))) Mi kezünk tiszta lesz, a törökök majd a piszkos munkát elvégzik :) némi pénzért persze :))
madarasi.abel
2015. november 13. 15:40
Ismeritek ezt az oldalt: http://liveuamap.com/ Gyönyörűen látszik, hogy amíg az oroszok Aszad támogatásával vannak elfoglalva, addig az amcsik az irakiakat és a kurdok segítik az IS ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!