Republikon: A fideszesek a leginkább menekültellenesek

2015. augusztus 27. 15:23

A kormánypártiak a leginkább menekültellenesek, a Fidesz-KDNP szavazói a Jobbiknál is elutasítóbbak – derült ki a Republikon Intézet 2015 nyarán 2000 fős minta alapján készült felméréséből. A magyarok kétharmada nem engedné be a menekülteket az országba, míg ötödük szerint épp ez az, amit tenni kellene. A Republikon felmérése szerint a Fidesz továbbra is Magyarország legerősebb pártja, bár 2014 óta szavazóinak egyharmadát elvesztette. Ebből a Jobbik csak kis mértékben tudott profitálni, a baloldali, liberális pártok össztámogatottsága jóval meghaladja a Jobbikét.

2015. augusztus 27. 15:23

A Republikon Intézet 2000 fős mintán végzett országos reprezentatív közvélemény-kutatásából készített elemzést. Ennek alapján 2015-ben a pártok állása az alábbiak szerint alakult.

A teljes lakosság 25 százaléka a FIDESZ-KDNP-t, 15 a Jobbikot, 13 százalék az MSZP-t támogatja. Az összes választó 5 százaléka szavazna a Demokratikus Koalícióra, 3 az LMP-re, 1,5 százalékuk pedig az Együtt pártot támogatná. A Magyar Liberális Párt és a Párbeszéd Magyarországért Párt támogatottsága nem éri el az egy százalékot. A felmérésben részvevők 34 százaléka még bizonytalan.

Ehhez képest a biztos szavazok körében a Fidesz-KDNP 38, a Jobbik 25 százalékon áll. A választók 21 százaléka szavazna az MSZP-re, 8 százalék a DK-t, 4 százalék pedig az MSZP-t támogatná. Az Együtt 2 százalékot kapna, a Liberálisok, valamint a PM itt sem érnék el az egy százalékot.

A Republikon felmérése szerint 2015 nyarán a megkérdezettek kétharmada szerint rossz irányba tart az ország, de az elégedetlenek egy rész politikailag inaktív marad, nem szavaz a kormány ellen, így a Fidesz számára nem reménytelen a helyzet. A Fidesz-KDMP az összeomlást elkerülte, de népszerűsége a két évvel ezelőtti 28 százalékról 25 százalékra csökkent. Bár jelentős, több, mint 30 százaléknyi szavazó elfordult a kormánypárttól a tavaly tavaszi országgyűlési választás óta, e szavazók 60 százaléka egyelőre bizonytalan. A Jobbik támogatottsága két év alatt 5 százalékot emelkedett, de második helyét csak a bal oldali pártok megosztottságának köszönheti, jelenleg 15 százalékon áll. A MSZP 13 százalékon áll, ez több, mint a többi baloldali párt támogatottsága összesen. Az MSZP-n kívül a DK lenne képes az 5 százalékával önerőből bekerülni a parlamentbe.

Nincs átmenet a két politikai oldal között, a Jobbik és a Fidesz azonban nyitottabb egymás felé, a választók negyede-hatoda átszavazna a másik párthoz. A baloldalon még egyértelműbb a helyzet, Demokratikus Koalíció szavazóinak 60 százaléka szavazna az MSZP-re, ha pártját nem tudná választani, fordított esetben a szocialista szavazók 40 százaléka tenné ugyanezt a DK irányába.

Az MSZP támogatottság az idősek között a legnagyobb, a Jobbikot főleg a fiatalok választanák. A baloldali, liberális ellenzéki pártok Budapesten a legerősebbek.

A magyarok a menekülthelyzetben igen elutasítóak, kétharmaduk veszélyt lát a bevándorlókban, így nem engedné ide őket. Ötödük véli úgy, hogy az országnak kötelessége lenne befogadni a menekülteket. A baloldali szavazók egyharmada befogadópárti, a legerősebb ellenszenvet a kormánypárti szavazók között látni, a Jobbiknál is nagyobb arányban utasítják el a befogadás gondolatát – derül ki a Republikon felméréséből.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2015. augusztus 28. 12:05
Természetesen hazudik a Republikon. (Hiszen bolsi-libsi csapat azok meg nem tudnak mást.) A fideszesek NEM menekültllenesek, hanem gazdasági bevándorló, a törvényeinket, ha tárunkat nem tisztelő illegális migráns-ellenesek. A kettő nem ugyanaz. A magyar és a német(!) menekültügyi eljárások szerint szerint hozzánk érkezőknek mindössze 10%-a "menekült". A többi nem!
Iq102
2015. augusztus 28. 09:01
"A Republikon Intézet egy pártpolitikailag független, liberális szellemi műhely" Hát na, micsoda véletlen...
csuka
2015. augusztus 28. 06:48
https://balrad.wordpress.com/2015/08/27/a-haza-es-nemzetarulas-uj-magasabb-dimenzioja-villan-a-qrmany-foga-feherje/
A bevándorlás megszállás
2015. augusztus 28. 01:02
A püffedt cigány ezért mondja a hangzatos HAZUGSÁGAIT - pl hogy bezáratja a genreceni menekülttábort, aztán másnap kiderül hogy még 3 másikat is épít - mert tudja hogy fideszbirkáékkal bármilyen szart meg lehet etetni mert a felcsúti gnóm "istenük" mondta orbán ne azt nézzék amit mondok hanem azt amit teszek viktor pedig ügyesen kihasználja ezt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!