Szanyi: Gyurcsány cégei amnesztiát kaptak

2015. április 24. 16:31

Szanyi Tibor szerint az MSZP-nek az „önálló épülés politikáját” kellene követnie, és több ügyben újra kellene gondolnia a pártnak az álláspontját. Az EP-képviselő úgy gondolja: az MSZP-nek le kellene rúgnia magáról az olyan bizniszpártokat, mint például a DK. A politikus szerint Gyurcsány vállalatai „egyféle amnesztiát kaptak”.

2015. április 24. 16:31

Az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője szerint pártjának le kell rúgni magáról a balliberális kis pártokat és egy jól átgondolt, valódi baloldali program mentén kell felépítenie magát. Szanyi Tibor pénteken egy budapesti sajtóbeszélgetésen azt mondta, rövid távon nem lesz haszna ennek a politikának az MSZP számára, de van még idő a 2018-as választásokig építkezni. Olyan nincs, hogy a pártelnök meghirdeti a különállást, utána meg csak közös jelöltek vannak – fogalmazott.

A politikus véleménye szerint az „önálló épülés politikájával”, levetkőzve a liberális mételyeket, az MSZP egymaga több szavazatot fog tudni szerezni, mint bármilyen összefogással a „bizniszpártokkal”. Arra a kérdésre, hogy az Együttet, a PM-et és a DK-t tartja-e bizniszpártnak, azt mondta, azért tartja ezeket a pártokat bizonyos értelemben bizniszpártnak, mert – mint mondta – nem mozgalom-, hanem finanszírozástípusúak. A DK az klasszikus bizniszpárt – jelentette ki. Megjegyezte, hogy szerinte „Feri nagyon jól tudja, hogy az ő vállalatai mentességet élveztek, egyféle amnesztiát kaptak”, minden más baloldali ember vállalkozásait „atomokra verték”.

Szanyi szerint „igazság szorult” az MSZP nőtagozatának levelébe, és úgy gondolja, nem tett jót, hogy közös jelöltet indítottak Tapolcán a DK-val. Az Index információi szerint a nőtagozat „provokatív, támadó hangvételű levélben” tette szóvá a DK vezetőinél Gyurcsány Ferenc pártelnöknek a tapolcai választások előtt a Figyelőnek adott interjúját, amelyben a volt miniszterelnök korrupcióval vádolta az MSZP-t.

Az EP-képviselő szerint Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke elvesztette az oligarchaváltás miatt kirobbant konfliktust, „Simicska távozása őrületes anyagi űrt vágott a Fidesznél”, és szerinte már Tapolcán érezhető volt, hogy a Fidesz nem bírja pénzzel. Ezzel kapcsolta össze azon véleményét, hogy a Jobbik „kristálytisztán csak pénzkérdés”, merthogy olyan „külső finanszírozási forrásai kell, hogy legyenek, amely káprázatosan felülmúlja mind az MSZP-nek, mind a Fidesznek a legszebb álmait”. Ezt a jobbikos vidéki programok sokaságával, illetve az aktivisták nagy számával indokolta.

Több ügyet is felsorolt a politikus, amelyekben baloldali szempontból kifogásolható az MSZP álláspontja. Szanyi Tibor azt mondta, hogy baloldaliként nem lehet támogatni „zavaros hátterű” hazaváró programokat, hiszen az EU eleve a mobilitásra épül.    Példaként hozta fel a megyei útdíjmatricák bevezetését is, amellyel kapcsolatban azt mondta, az a baloldali álláspont, hogy a használó fizessen. Megjegyezte, a kormány „elmebeteg” volt, ahogy ezt a rendszert bevezette, vagyis hogy egyes kereszteződéseket fizetőssé tett.

Szanyi Tibor hangsúlyozta, a szabad vasárnap egy baloldali vívmány, és ezt keresztény logika mentén kisajátítottak, miközben a keresztény logika „piszkosul” nem tartalmazza a vasárnapot mint pihenőnapot, hiszen az biblikus értelmében a szombat. Kifogásolta a szocialista álláspontot a Quaestor-ügyben. Mint mondta, neki egy kicsit sok volt az, hogy azokat a pártaktivistákat, akik saját villanyszámlájukat sem bírják kifizetni, kivezénylik egy pilótajáték veszteseinek védelmében. A politikus elmondta, elképzeléseiről levélben tájékoztatta Tóbiás József pártelnököt, véleményét a párttagokkal is megvitatja a vidéki fórumokon.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2015. április 25. 11:38
Megyó állíttatta le a nyomozást GyF cáge ellen olajszőkítés ügyben. 2007-es cikk részlete: Az ETL-nek olajat eladó Fortus Rt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz is köthető. A céget a Gyurcsány-féle Altus Rt. hozta létre, de 45 százalékban a Magyar Villamosművek Rt. (MVM) is tulajdonosa lett. Gyurcsány a Fortus felügyelőbizottsági tagja volt. Jagiellowicz Györgyné, a Fortus első elnöke (ma az Altus elnöke) és Gyurcsány Ferenc ugyanazon a napon, 1997. április 21-én távoztak a Fortustól. Jagiellowiczné utódjára, Sáska Lászlóra, a MOL korábbi kereskedelmi igazgatójára 2003-ban ismeretlenek hatszor rálőttek rákosligeti otthona előtt. Az indítékra azóta sem derült fény, rendőrségi források elszámolási vitát említettek lehetőségként. Apró Piroska A Fortus nehéz fűtőolajat hozott be Magyarországra a szászhalombattai és a tiszaújvárosi hőerőműnek. A cég az importálás mellett kiemelkedő tárolókapacitásai kiaknázásával szállhatott volna versenybe. A tartálypark értéke abban rejlik, hogy aki Magyarországon nagyban értékesít olajat, annak szüksége van hátországra, ahol a nagy tételekben beszerzett árut készletezi, amig a vevőknek kisebb tételekben tovább tudja adni. Az MVM a Fortusba akarta apportálni a Dunamenti Hőerőmű fűtőolaj-tárolóit, de ezt az Állami Számvevőszék 1996 decemberi jelentése megakadályozta. Hogy az apportügyletben szerepe volt-e Apró Piroskának, Gyurcsány Ferenc anyósának, nem lehet tudni. Az viszont bizonyos, hogy Apró Piroska a Fortus alapításakor az MVM tanácsadója volt, a szászhalombattai tartályok pedig a Magyar Fejlesztési Bank hiteléből épültek, amelynek akkoriban Apró volt az elnöke. Ki kivel üzletel? Az ETL azt állította az ellene folyó eljárásban, hogy saját importjuk mellé a Fortustól is vettek olajat, de ez ügyben 2000-ben megszüntették a nyomozást.
kjkj945
2015. április 24. 22:35
Sz annyi miért is nem tiltakoztál az összefogás ellen? Ti vittétek be ezeket a kis nyikhaj pártokat a parlamentbe. Most meg sírsz?
Morgen
2015. április 24. 22:25
Nekem mindegy, mit csinál az MSZP. Összefog, vagy nem fog, képtelen lennék rájuk szavazni. Akiknek egy szemkilövető megfelelt, miután az előd pártjuk embereket ölt '56-ban, majd utána szakmányban akasztott, azoknak nem lehet elfelejteni a "dicső" tetteiket.
pkarcsi
2015. április 24. 18:44
Már megint egy vodkával többet ivott a keleténél.Mocskos szájú, igazi kunbélás szoci.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!