Gyilkosságot kísérelt meg a tolvaj nővér

2014. november 20. 14:12

Nem, nem változott meg a rovat profilja, ezután sem tervezzük, hogy bulvárhírekkel sokkoljuk olvasóinkat. Ennek ellenére nem mehetünk el szó nélkül az alábbi történet mellett, mely ráadásul Magyarországon, egy budapesti kórházban esett meg.

2014. november 20. 14:12

 „A vádlott a vádbéli időszakban egy (az ügyészség által közelebbről meg nem nevezett) budapesti kórház egyik osztályán dolgozott nővérként, ahol megbízás alapján egyúttal ellátta a fekvőbetegek értékeinek kezelésével kapcsolatos feladatokat is. Az ügy 74 éves sértettje 2012 szeptemberében került az osztályra. Felvételekor a nála lévő nagyobb összegű készpénzt a vádlott átvette tőle azzal, hogy azt – a kórház belső szabályzata szerint – elhelyezi a kórház pénztárában. Erre azonban nem került sor, a vádlott a sértettől átvett pénzt saját céljaira fordította.

S innentől fordul abszurdba az egész történet, mert a beteg elment a kórházból anélkül, hogy a pénzt visszakapta volna, és a későbbiekben még több alkalommal felkereste a nővért a kórházban, hogy visszakérje az összeget. Ám közben a jelek szerint maga a közelebbről meg nem nevezett intézmény mintha nem is létezett volna, nem indult fegyelmi, nem hívtak rendőrt, mintha a két nő magánügye lett volna, ami történt.
Az egyik ilyen alkalommal, 2012. október első napján a reggeli órákban a sértett ismét megjelent a kórház osztályán és a vádlottat kereste. Az osztály főnővére tudomást szerzett a sértett jogos követeléséről, ezért megkérte a szolgálatban lévő vádlottat, hogy kísérje el a sértettet a kórház egy másik épületében található pénztárába. Nem bizonyult jó ötletnek, mert a vádlott a vádirat szerint ekkor a pénzét folyamatosan követelő sértettet ekkor szándékosan egy másik épületrész felé vezette, majd felhúzott egy orvosi gumikesztyűt azért, hogy az elkövetendő bűncselekmény miatt ne lepleződjön le. A liftbe beszállva meg akarta fojtani a 74 éves asszonyt, előbb gumikesztyűs kezével, majd orvosi kötöző gézzel. Miközben közölte a sértettel, hogy »meg kell halnia«, a gézt megpróbálta a sértett nyakára hurkolni. A lift ajtaja kis idő elteltével azonban váratlanul kinyílt, és ekkor a lift mellett állók a segítségért kiabáló sértett segítségére keltek."
 
Semmiképpen nem szeretnénk általános következtetéseket levonni az esetből, különösen az egészségügyben dolgozókkal kapcsolatban nem. Ennek ellenére, nem lehetséges, hogy a betegek pénzének őrzését nem ideális megoldás a köztudottan alulfizetett és amúgy is túlterhelt nővérekre bízni?
 
 Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!