Ferenc pápa támogatásáról biztosította az ukrajnai görögkatolikus egyházat

2014. március 20. 15:33

A pápa nagy figyelemmel követi az Ukrajnában zajló eseményeket – fogalmazott Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek, akit Ferenc pápa hétfőn fogadott a Vatikánban – írja a Vatikáni Rádió.

2014. március 20. 15:33

 Az ukrajnai görögkatolikus egyház információs osztálya tájékoztatójában hangsúlyozza: a pápa biztosította arról, hogy a Szentszék elkötelezi magát a kelet-európai béke érdekében, és mindent megtesz, hogy sikerüljön elkerülni a konfliktus kiterjedését. Sevcsuk nagyérsek a Szentatyával való találkozása után megbeszélést folytatott Pietro Parolin bíborossal, vatikáni államtitkárral is. Beszámolt az elmúlt három hónapban Ukrajnában történtekről és kiemelte: a helyi görögkatolikus egyház küldetése mindig is az volt, hogy az emberekkel tartson és mellettük álljon és elmagyarázta, miért voltak jelen papok a Majdan téren az emberekkel. 

A nagyérsek a Szentatyával beszélt az ukrajnai egyházak tanácsa és az egyházi szervezetek szerepéről az ország békéjének megőrzése terén. A pápa szolidaritását fejezte ki az ukrán néppel szenvedéseiért és a veszélyekért, amelyekkel meg kell küzdenie. Sevcsuk nagyérsek emlékeztette a Szentatyát, hogy a kommunizmus idején az ukrajnai görögkatolikus egyház azért tudott fennmaradni, mert egységben volt Péter utódával. Ferenc pápa biztosította a nagyérseket, hogy az ukrajnai görögkatolikus egyházat a Szentszék minden fórumon védelmezni fogja. Az audiencia végén a pápa apostoli áldását adta az ukrán népre.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!