Szigorúan korlátozná az abortuszt a konzervatív spanyol kormány

2013. december 23. 21:01

A néppárti spanyol kormány által a hétvégén elfogadott törvénytervezet az 1985-ös szabályozáshoz térne vissza, így csak két esetben tenné lehetővé az abortuszt: nemi erőszak esetén és ha veszélyben van az anya élete. A tervezetet még el kell fogadnia a törvényhozásnak – írja a Népszabadság.

2013. december 23. 21:01

Az abortusz a jövőben csak két esetben nem minősül bűnténynek. Ha nemi erőszak következménye, akkor a 12. hétig hajtható végre a művi vetélés, ha pedig kiderül, hogy a terhesség „súlyos veszélyt jelent a terhes nő életére vagy fizikai és pszichikai egészségére”, akkor a 22. hétig. Újdonság, s ilyen értelemben még az 1985-ös törvényhez képest is szigorítás, hogy a magzat deformációja, sérülése önmagában nem indok az abortuszra. 

A 22. hetet követően csak akkor szakítható meg a terhesség, ha az előzőekben említett életveszély fennáll, azaz a magzati anomália „összeegyeztethetetlen az élettel” – írja a Népszabadság.
 
Alberto Ruiz-Gallardon igazságügyi miniszter azzal indokolta a változtatást, a visszatérést az 1985-ös törvény szelleméhez, hogy „a védelem elsődlegesen a gyengébbnek, tehát a megfogantnak, de még meg nem születettnek jár”, ám ez „mindig a nő érdekében” történik. Szigorítják az engedélyezési eljárást is. 
 
A tervezetet még a törvényhozásnak is jóvá kell hagynia, ami akár hónapokig is eltarthat, ám elfogadása valószínű, mivel a Néppártnak van többsége a parlamentben. Ugyanakkor Andalúzia, Baszkföld, Katalónia és Asztúria tartományai máris elutasították a tervezetet. 
 
Az abortuszt még a korábbi, szocialista kormány liberalizálta és tette könnyen elérhetővé a terhesség 14. hetéig. Mariano Rajoy konzervatív Spanyol Néppártjának választási ígérete volt a terhességmegszakítás szigorítása.
 
Jelenleg nincs olyan nemzetközi szabályozás, jog, amely emberi jognak mondaná ki az abortuszt.
 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
regiszter
2013. december 26. 17:44
Vannak esetek, amikor az abortusz a legkisebb rossz, ahogy pl. néha amputálni kell egy végtagot. Azonban azt állítani, hogy egy magzat megölése emberi jog, az a nyugati civilizáció hanyatlásának legmarkánsabb jele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!