Ha elég erőt érzek magamban, akkor folytatom

2019. szeptember 26. 05:35

A hajnali edzéseket és a korán kelést sosem fogja megszokni, de egy-egy világverseny dobogóján állva mégiscsak úgy érzi, hogy ez mindent megér. Kapás Boglárka úszóval beszélgettünk.

2019. szeptember 26. 05:35
null
Gacsályi Sára

Hatéves kora óta úszóversenyző, tizenöt éves kora óta olimpikon, néhány hete világbajnok. Komoly Forbes-listákon szerepel, időről időre képviseli Magyarországot külföldi sportversenyeken, emellett pedig az itthoni sztárvilág szomszéd lány karaktere, a bájos úszó, aki mindenkivel kedves és közvetlen – meg amúgy a medence ellentmondást nem tűrő bajnoka. 2016-ban 800 méteren harmadik az olimpián, 2019-ben 200 méteren világbajnok, a 2020-as tokiói játékok egyik reménysége.

Kapás Boglárkát nem kell bemutatni. Egy ország ismeri a történetet, miszerint egy ötéves kislány találkozott Egerszegi sztorijával, és eldöntötte: egyszer ő is egy olimpiai dobogó tetejéről hallgatja majd a magyar himnuszt. Bogi álma az elmúlt két évtizedben nemigen változott, most is azért küzd, amit ötévesen kitalált magának – útközben azonban beszerzett néhány Európa- és világbajnoki dobogós helyezést, és harmadik lett az olimpián.

„Eleinte édesanyám csak azért szerette volna, hogy ússzak, hogy iskola után legyen elfoglaltságom, és egészségesen éljek, én viszont már az elején kitaláltam, hogy olimpiai bajnok leszek” – meséli a lány, akinek tehetsége és ambíciói meghatározták a család további életét. „Édesanyám egyedül nevelt, és nagyon sok áldozatot hozott azért, hogy úszó lehessek. Elég nagy anyagi költsége volt a versenyeknek, edzőtábornak is, de ezeket mindig szó nélkül kifizette, mert tudta, hogy nekem mennyire fontos. Rengeteget köszönhetek neki, minden egyes hajnalban elvitt az edzésre, utána az iskolába, majd délután jött értem az uszodába” – mondja a kezdetekről Bogi. Ma már az anyukája nélkül, de még mindig főleg az edzés és az iskola között ingázik.

„Jelenleg az ELTE-n tanulok pszichológiát, és szeretném megszerezni a diplomámat, viszont még nem döntöttem el, hogy ezzel szeretnék-e foglalkozni később. Egyre többször gondolok arra, hogy szívesen tanítanék kisgyerekeket úszni, így még az is lehet, hogy a medence közelében maradok egy ideig” – árulja el a hogyan továbbról.

Egyelőre csak az úszásra tudok koncentrálni, a következő álom akkor jön, ha ezt abbahagytam
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!