A „francia” győzelemről és a horvát vereségről

2018. július 16. 08:39

Furcsa, ha egy dicsőséges nemzet nemzeti válogatottjának legjavát más népek fiai adják ki. A múló gloire jele.

Négy-kettőre kikapott az addig bulldózerként taroló horvát válogatott a vb-döntőben a franciáktól. Igaz, hogy két meccsen tizenegyesek döntötték el a továbbjutás sorsát, de a horvátok folyamatosan hihetetlen lélekjelenléttel focizták még vereségre álláskor is kispasszos játékukat.

A horvát foci ma a legélvezetesebbek közt van. Csak tanulni lehet tőlük. A döntőben a franciák tulajdonképpen csak kivártak, nemhogy nem játszottak élvezetesen, hanem szinte sehogy sem.

A focit gólra játsszák, és vasárnap délután a horvátok négy-kettőre kikaptak. Másodlagos ugyan, de mégis igaz, hogy ennek ellenére ők érdemelték volna meg játékuk alapján a győzelmet, a franciák nem sokat tettek ezért a vb-aranyért, még két gólt is tulajdonképpen ajándékba kaptak.

A foci játék, de mindig is tükrözte a politikai szembenállásokat, szimpátiákat. Sosem lesz l'art pour l'art játék, mindig túlmutat önmagán, akárcsak az olimpia. Ezért aztán a foci kapcsán helye van egyéb megfontolásoknak is.

A francia válogatott összetétele pedig azért el kell, hogy gondolkoztasson minket. A válogatottság alapja persze az állampolgárság, ami többé-kevésbé rendben is van. De mégiscsak furcsa, hogy a francia forradalommal és a felvilágosodás radikális ágával a világot „megajándékozó”, dicsőséges Franciaország válogatottjában erős kisebbségben vannak a ténylegesen franciák. Mintha az egykor nagy nemzet idegenlégiósokat bérelt volna fel, hogy a foci nevű játékot játssza helyettük. A horvátoknál viszont valóban horvátok játszottak. 

Ha egy válogatottban van egy-kettő más nemzetiségű, az sosem zavart. De ha látványosan más nemzetek, népek fiai fociznak egy nemzet, egy ország saját fiai (beleértve az őshonos nemzetiségeket is) helyett egy válogatottban, az mindig furcsa. 

Nyilván a válogatottsági alap akkor tiszta, ha jogilag egyértelműen meghatározható. Az pedig az állampolgárság, nem a nemzetiség és hasonlók. De azért valahogy mindig is zavaró volt, ha egy ország, egy nemzet nem saját magából (az országban őshonos népekből) állítja össze válogatottja legjavát. 

Talán ez jól mutatja Franciaország állapotát. És ha esetleg a horvátok húsz év múlva játszhatnának az aranyért, kérdés, hogy akkor lesz-e még olyan Franciaország, amit mi annak ismertünk, és el tud-e indulni a vébén.

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/132686