Őfelsége ellenzéke

2018. július 16. 19:23

Puzsér Róbert
Magyar Hang

Ha az antik Rómában ők védelmezték volna a köztársaságot, már Sulla dinasztiát alapít, míg Caesar a légiói élén hal meg Galliában.

„Amikor valamelyik miniszterelnök-jelöltre, akár a Gergőre, akár a Dettire, akár a Gáborra pillantok, hullámokban tör rám az elégedettség: milyen nagyszerű ellenzék az, amelyik ennyi alkalmas kormányfőt jelöl! S akkor még szót sem ejtettem a felelősségteljes pártvezetőkről: a költségvetést hamisító Gyurcsány „Lárifári” Ferenc és az egykori skinhead, Sneider „Roy” Tamás közti teret a magyarok teljes megelégedésére tölti ki Tóth Bertalan, Molnár Gyula, Hadházy Ákos és minden Orbán-hasonmásverseny örök győztese, Fekete-Győr András. A fentiek mellett említést érdemelnek azok a politikusok is, akik ugyan sem miniszterelnök-jelöltek, sem pártvezérek nem voltak, a hajnali órákban mégis sokszor ébredek arra, hogy áhítozva várom a választást, ahol Orbán Viktor olyan kihívókkal néz szembe, mint Toroczkai Laci, a betyárfejedelem, vagy minden kvótacsajok legirritálóbban szexi, kosztümös zongoratanárnője, a Michael Hanekét is megihlető Kunhalmi Ágnes.

A fenti névsort áttekintve villámcsapásként hasít belém a meggyőződés: mennyi vértől és könnytől menekül meg az emberiség, ha ők nem erre a dicstelen földre, és nem ebbe a dicstelen korba születnek. Ha az antik Rómában ők védelmezték volna a köztársaságot, már Sulla dinasztiát alapít, míg Caesar a légiói élén hal meg Galliában. Ha a jakobinus kormány ellenzékét alkották volna, maguk mérgezik meg Dantont, nehogy szegény Robespierre polgártársnak be kelljen véreznie a kezét, Napóleon császárrá koronázásakor pedig az új iPhone-jaikkal szelfiztek volna a korzikai törpe mellett vigyorogva. Ha ilyen ellenzékkel áldja meg a sors, Sztálin elvtárs sem enged szabad folyást a terrornak: ő is belátta volna, hogy a fenti politikusokkal szemben bármiféle gyanakvás vagy durvaság csakis elképzelhetetlen mértékű paranoia eredménye lehet.

A múlt hétvégén újra bizonyítottak: sikerült találniuk egy közös jelöltet, így végre megvalósult a teljes ellenzéki összefogás egy volt SZDSZ-es politikus mögött. A komplett ellenzéknek minden erejét, minden médiáját, minden aktivizmusát, minden bizonyítási kényszerét és minden revansvágyát egyetlen apró kerületre kellett összpontosítania – nem is csalódtunk: az országgyűlési választáson negyven százalékot kapó, ismert és elismert fideszes polgármester Kocsis Máté ismeretlen helyettese hatvan százalék fölötti eredménnyel tarolt Józsefvárosban. Természetesen ezúttal is mindenki hibás, csak a parlamenti ellenzék nem. Az emberek ostobák, élhetetlenek és felvásárolhatóak, a kormány a vidékiek után az elmúlt két hónapban a budapestiek agyát is átmosta.

Az ellenzék tagjai jövőre uniós és önkormányzati választásokon bizonyíthatják majd a nekik havi százhatvanötezer forintos fizetésemeléssel meg egy-egy új iPhone X-szel kedveskedő Orbán Viktornak, hogy Magyarországon nincs szükség putyini és erdogani eszközökre: itt az ellenzéki politikusok maguk végzik el a piszkos munkát, és mindössze havi egymilliót meg pár ATV-s szereplést kérnek cserébe. Nem nagy ár egy országért.

Javaslom, hogy Budapest főpolgármester-jelöltjét a Megbeszéljük Bolgár Györggyel című műsor törzshallgatói a Bokros Lajos, Karácsony Gergely, Falus Ferenc hármasból válasszák ki! A DK cserébe kapja meg minden második kerület polgármesteri posztját és a megyei jogú városok felét! A demokratikus oldal jelöltjei kapcsán legyen elvárás a legalább hatvanéves kor, valamint az SZDSZ- vagy MSZP-tagság! Fiatalabbak csak akkor indulhassanak, ha legalább olyan meggyőzően hozzák egy nagy öreg karakterét, mint Kunhalmi Ágnes Lendvai Ildikóét, vagy Karácsony Gergely Medgyessy Péterét!

De nemcsak összefogás és kiváló jelöltek kellenek a sikerhez: az ellenzéki oldalon egyszer s mindenkorra rendet kell vágni! A kétfarkú kutyákat kínozzuk halálra Farkasházy Tivadar Hócipőben terjesztett tréfáival és Kálmán Olga stúdiójában előadott drámáival! Akik viccet csinálnak a fasizmus elleni örök háborúból, akik miatt Orbánnak kétharmada van, azok megsemmisítése minden demokrata számára kötelesség. Az LMP néven ismert pimasz és erőszakos törpepárt lépjen vissza minden körzetben, végre adjon lehetőséget, hogy az MSZP és a DK politikusai is kipróbálhassák magukat! A Jobbik kapcsán javaslom, hogy kövessük az eddig is bevált protokollt: Budapesten fasisztázzuk őket teli torokból, vidéken pedig működjünk együtt velük, s cigányozzunk hangosabban és meggyőzőbben, mint ők! Higgyük el, hogy ellenzéki összefogással, folyamatos fasisztázással, a vidéki emberek lehülyézésével valamint Mészáros Lőrinc és Tiborcz István rendszeres emlegetésével az orbáni négyötöd is elérhető!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/132743