Nyitás vagy eltűnés – zsidókérdés Magyarországon 2018-ban

2018. július 5. 08:46

Heisler András
Index

A magyar zsidó jövőt nem lehet kizárólag a holokausztra építeni.

„A magyar zsidók többségének a házastársa nem zsidó, és majdnem kétharmaduk úgy gondolja, hogy ezzel a világon semmi baj nincsen. A fiatalabb generációk még inkább így gondolják.

A magyar zsidók döntő többségének hagyománytudatában a zsidóság csak az egyik hagyományelem: 73%-uk valamilyen formában megünnepli a karácsonyt, a kereszténység emblematikus, mára kissé elvilágiasodott ünnepét.

A holokauszt, amely korábban a Mazsihisz szervezeti identitásának és kommunikációjának középpontjában állt, a legfiatalabb zsidó nemzedékek önazonosságában már sokkal kevésbé fontos. Az idősebbeknél mért 49%-ról a fiatal felnőttek körében 14%-ra esik azok aránya, akik szerint a holokausztnak a zsidó öntudat centrumában kellene lennie.

Három kiemelt feladat áll előttünk:

  1. A neológ zsinagógákban erősíteni kell azt a vallási sokszínűséget, melyet már ma is megtapasztalhatunk, nem problémának, hanem értéknek kéne tekintenünk. Hagyni kell, hogy rabbijaink a zsidó vallás törvényeinek értelmezésével és betartásával belátásuk és híveik igényei szerint építhessék közösségeiket. Minden közösségnek, minden rabbinak saját magának kell döntenie arról, hogy a neológia szigorúbb, vagy megengedőbb irányzatait kívánják-e követni.
  2. A vegyesházasságokban élőket nem veszíthetjük el. Sem erkölcsi, sem gyakorlati okokból nem szabad ellöknünk magunktól őket, otthont kell teremtenünk számukra és a gyerekeik számára közösségeinkben, vonzóvá kell tenni számukra a zsidóságot – talán ennek kell lennie egyik legfontosabb célkitűzésünknek a következő évtizedekben. Oktatási, egészségügyi intézményeink már ma is – a magyar zsidó felekezetei intézmények között egyedüliként – származástól és vallási meggyőződéstől függetlenül nyitottak minden magyar állampolgár számára.
  3. A magyar zsidó jövőt nem lehet kizárólag a holokausztra építeni. Ami történt, örökké része lesz a magyar zsidó emlékezetnek, következményei visszavonhatatlanok, emlékét gondoznunk kell és vigyázni, hogy ne szennyezzék be hazugságokkal. Része lesz a magyar zsidó önazonosságnak, de nem lehet többé kizárólagos tartalma, vagy középpontja. Vannak válaszai a judaizmusnak a kortárs világ kérdéseire is, a jövőben ezekkel kell foglalkoznunk, mert lehet és többnyire kifejezetten jó ma Budapesten zsidónak lenni.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/132110