Nemzeti érdek, hogy erős, honvédő hadseregünk legyen

2018. június 18. 06:59

Németh Szilárd
Magyar Hírlap

Európa gazdag kontinens, segítenie kell a rászorulókat, de ott, ahol a problémájuk keletkezett. Interjú.

„Hosszú távon működőképes, hogy nem fogadnak be az országok bevándorlókat?

Csak ez az állapot tartható fenn, mi nem fogadunk be egyetlen illegális bevándorlót sem. Mivel az EU a szabad nemzetek szövetsége, így nem venném a bátorságot arra, hogy beleszóljak, a francia vagy a német politikusok hogyan teszik tönkre az országukat, de tény, hogy rossz döntéseik minket is érintenek. Éppen ezért nemcsak a kötelező kvótát ellenzem, az önkéntességgel kapcsolatban is borúlátó vagyok. A Nyugaton befogadott bevándorlók – éppen az EU lényegéből fakadóan – elkezdhetnek felénk is jönni. Ha uniós állampolgárok lesznek, már nagyon nehéz lenne ezt megakadályozni. A migrációs, határvédelmi ügyeket nemzeti hatáskörben kell tartani, de azt közösen kellene elfogadnunk, hogy egy kevert etnikumú, kevert vallású Európa keresztény kultúránk végét jelenti.

Korábban szó volt arról, hogy az ENSZ migrációs tervezetéről szóló tárgyalásokból mi is kiléphetünk. Szükség lenne erre?

Nem gondolom, hogy ki kellene hátrálnunk, hiszen hangunkat a továbbiakban is hallatnunk kell. Ugyanakkor tény, hogy semmilyen záródokumentumot sem szabad aláírni, amely nem tükrözi Magyarország álláspontját. Én úgy ismerem Szijjártó Pétert, hogy ezt nem is fogja megtenni, az általa vezetett külügy szilárdan kiáll a magyar érdekek, hazánk szuverenitása mellett.

Úgy tűnhet azonban, hogy Magyarország semmilyen kompromisszumra nem hajlandó. Hogyan várható el, hogy uniós szinten előrelépés legyen a migráció kezelésében, ha semmit nem támogatunk?

Kompromisszum ebben a kérdésben nincs, nem is lehet. Nem áldozhatjuk fel a magyar és az európai emberek jólétét, biztonságát, nem tehetjük tönkre több ezer éves keresztény kultúránkat. Európa gazdag kontinens, segítenie kell a rászorulókat, de ott, ahol a problémájuk keletkezett: Líbiában, Irakban, Szíriában, Afganisztánban. Mi ezt hangsúlyozzuk a kezdetektől.

Egyre több ország vezetője foglal úgy állást, Oroszország jelenti a legnagyobb fenyegetést Európára. Egyetért ezzel?

Minden nemzet a saját érdekeit képviseli, mi magyarok is, ez a legfontosabb elv a külpolitikánkban. Méretünkből adódóan is alapvető érdekünk, hogy a nagyhatalmakkal, legyen az Oroszország, Kína vagy a szövetséges Egyesült Államok, kiegyensúlyozott, a kölcsönös tiszteleten alapuló partneri viszonyt folytassunk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/131186