Hattyú-dal Erdélyben: drámából happy end

2018. május 14. 13:36

Írta: Szalma György

A legendák szerint néhány éve megtörtént, hogy Bécsben dolgozó románok egy tó hattyúit csapdába ejtették, majd jóízűen elfogyasztották. Bár a történet, amolyan „urban legendnek” tűnt, egy mostani marosvásárhelyi eset azonban felerősíti a gyanút, hogy a haraszt pontosan azért zörgött annak idején, mert nyomós oka volt rá.

A Milvus-csoport munkatársai nemrégiben Nagyvárad mellől Marosvásárhelyre szállítottak hat hattyút, akik életveszélyes mérgezést szenvedtek.

A szerencsétlen madarak kálváriája azonban ezzel a megmeneküléssel nem ért véget. A Milvus-csoport egy marosvásárhelyi székhelyű természetvédő egyesület, 1991-ban alakult, leginkább Erdélyre terjed ki a tevékenységük, az idők folyamán azonban országos szervezetté erősödtek. Amolyan kegyes állatvédő társaságként működnek lelkes önkéntesekkel és legalább annyira lelkes és eltökélt munkatársakkal, akik mind képzett biológusok.

Többek között madárgyűrűző tábor szerveznek, sérült vadakat gyógyítanak meg és eresztenek vissza a természetbe. Leginkább madárvédelemmel foglalkoznak, azonban szükség esetén madarak mellett egyéb vadállatokkal foglalkoznak, mivel a vadvilág más tagjai is a segítségükre szorulnak. így helyesebb úgy fogalmazni, hogy szinte mindennel foglalkoznak, ami kapcsolódik a természetvédelemhez.

A vásárhelyi állatvédők működtetnek egy madárkórházat is, pontosabban egy rehabilitációs központot, ahol a sérült madarakat ápolják. Országos szinten kerülnek be madarak, mivel nagyon kevés madarak megmentésével foglalkozó szervezet működik Romániában. Semmilyen állami támogatást nem kapnak, az egyesület alkalmazottai néha a munkaidőn felül is önkéntes munkát végeznek, hogy segítsék az egyesület munkáját.

A fennmaradás anyagi feltételeit jórészt jólelkű adományozók felajánlásaiból fedezik. A forrásaik azonban igen szűkösek, ez az oka annak is, hogy általában nem tudnak elutazni a sérült szárnyasokért. Megoldásként egy országos szinten kiterjedt önkéntes állatorvosi hálózatot hoztak létre. Ha valaki talál bárhol Romániában egy sérült madarat, akkor felhívhatja a Milvus-csoportot, ők pedig igyekeznek keríteni egy önkéntes állatorvost a környéken, aki sürgősségi ellátásban részesíti a madarat. A jó szándékú állatbarátok vagy az állatorvosok ilyenkor általában vállalják, hogy elszállítják madarat Marosvásárhelyre.

A hattyúk megmentésekor Papp Tamás, a Milvus-csoport vezetője és több munkatársa is éppen Nagyváradon tartózkodott egy helyi projekten munkálkodva, amikor értesítették őket, hogy a közeli Berettyószéplakon van egy kőolaj-finomító, ennek az ülepítőjéből a környezetvédelmi felügyelőség munkatársai kimentetek hat hattyút, kezdjenek velük valamit.

A kőolajszármazékokkal teli iszapos zagytározó gyakorlatilag egy madárcsapdaként működik évek óta, az eset után azonban ígéretet kaptak arra, hogy a madarak érdekében lefedik hálóval. A hattyúkat annak rendje és módja szerint, április 18-án el is szállították a vásárhelyi központba. Papp Tamás elmondása szerint a hattyúk jellemző fehér színe szó szerint feketére váltott az olajos fürdő után. Hat hattyúból három elpusztult egy hét múlva, valószínűleg túl sok mérgező anyagot nyeltek le. Persze nem azért, mert annyira ízlett nekik, hanem mert a madarak tisztálkodnak, tollászkodnak, főleg, ha szennyeződés éri a tollazatukat, próbálták magukat tisztítani. A három megmaradt madár viszont egészen jó bőrben volt a történtek ellenére, több alkalommal megmosták őket, már biztosra lehetett venni, hogy megmaradnak.

A remélt utolsó mosás előtt helyet kerestek számukra, egy halastavat, ahol időlegesen pihenhetnek majd a madarakat. A teljes gyógyulás reménye mellett szólt az is, hogy a vízimadarak nyár végén „elvégeznek” egy teljes vedlést, kicserélik a tollaikat.

A bécsi hattyúevés esete ott kerül a történetbe, hogy május 6-án vasárnapra virradóra a rendőrség megállapítása szerint valakik bemásztak a telep udvarára, ellopták a hattyúkat. Annak semmilyen nyoma nem volt, hogy vadállat vitte volna el őket, illetve a háromból kettő hattyú már olyannyira erőre kapott, hogy képesek lettek volna megvédeni magukat kisebb ragadozókkal szemben. Ekkor úgy tűnt, hogy a korábbi erőfeszítések hiábavalók voltak.

Milvusék, amikor egy madár már annyira felépül, hogy közeleg a szabadon engedésének az ideje, kiviszik őket a Marosvásárhelyhez közeli Szentsimonba, ahol egy csövön keresztül etetik őket, illetve kamerák segítségével figyelik a madarakat. Az a lényeg, hogy ne legyenek semmilyen emberi kontaktusban, erősödjenek fel. Az olajjal mérgezett hattyúk még az egyesület udvarán voltak, annak a veszélye pedig nem állt fenn, hogy elrepülnek, mivel ezek a nagytestű madarak nehezen szállnak fel a földről, vízből is csak hosszas nekifutás után. Persze annak örültek volna a legjobban az állatvédők, hogyha a madarak elrepülnek, mivel ez azt jelenti, hogy saját felelősségükre eltávoztak a madárszanatóriumból.

Arra végig jó esély volt, hogy a tettesek megkerülnek, mivel feltűnés nélkül nehéz három nagytestű hattyúval lófrálni Marosvásárhelyen. A rendőrség is arra számított, hogy valakinek biztosan feltűnt, hogy valaki ezekkel a madarakkal bajlódik. De a közvélemény, illetve a szervezet munkatársai végül azt is gyanítani kezdték, hogy egy helyi gourmet hazavitte és megette őket, miután eleget pácolódtak szegény madarak az olajban.

De csodák csodájára a hattyúk megmenekültek, a tettes visszavitte őket az egyesület udvarára. Nem lehet tudni, hogy mi volt a fordulat oka, de valószínűleg a lakoma elmaradt a nagy ijedtség miatt, mivel a helyi sajtó nagy terjedelemben foglalkozott az üggyel. A rendőrség pedig kilátásba helyezte, hogy amennyiben megtalálják a tolvajokat, azok nem ússzák meg a büntetést. Az esetnek szerencsés vége lett, azonban a csoport ezek után áldozni kíván a biztonságra, hogy az ínyencek kedvét elvegyék attól, hogy a sebesült állatokból egyenek.

A csoport honlapja, illetve képeik itt lelhetők fel.

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/129549