Sí-klasszis

Magyarországról is lehet valaki profi síző – Miklós Edit a Mandinernek

2018. április 16. 08:02

A legeredményesebb magyar alpesi síző, Miklós Edit bejelentette visszavonulását, majd rögtön megválasztották a Magyar Síszövetség elnökének. Az erdélyi származású síző a Mandinernek mesélt a pályafutásáról, sikereiről, sérüléseiről, valamint a magyar sísport megújítására vonatkozó terveiről. Interjú.

Miként lett egy erdélyi lányból klasszis síző?

Kiskoromban kezdtem el sízni. Egy idő után nemzetközi versenyeken is elindultam. Egyre jobb eredményeket értem el. Miután átléptem az ifjúsági korosztályba, már világbajnokságon is elindultam, és jó eredményeim voltak: egyszer nyolcadik, aztán ötödik lettem. Fokozatosan jöttek az eredmények. Mindig próbáltam olyan edzőket keresni, akik mellett egyre jobb sízővé válhattam.

Erdélyben magasabb hegyek vannak, mint az anyaországban. Könnyebb volt emiatt önnek? Jelenthetett ez előnyt?

Nem volt könnyebb, sőt nehezebb volt, mert mi is Ausztriába jártunk edzeni, és nekünk tíz órával többet kellett utazni. Szemernyivel sem könnyebb, mert amikor elérsz egy bizonyos korosztályba, külföldre kell járni edzeni. Ott vannak a versenyek, ott kell tölteni a telet.

A sajtótájékoztatón, amin bejelentette visszavonulását, azt mondta, hogy lát olyan tehetséges magyar gyerekeket, akik eljuthatnak az ön szintjére. Akkor az ő esetükben sem jelenthet akadályt, hogy hazánkban nincs lehetőség komoly pályákon sízni?

Úgy gondolom, mindenki ugyanabból a vízből főz.

Nemzetközi szintű eredményeket Magyarországról is el lehet érni.

Talán több kitartás, ambíció kell, mint egy osztrák versenyző esetében, de ha ezek megvannak, és lelkiismeretesen csinálod a sportot, akkor van esélyed.

Pályafutása legjobb eredményeit − olimpiai hetedik helyezés és világkupa harmadik hely kétszer is − hogyan értékelte akkoriban, amikor elérte őket?

Mindenképp nagy eredménynek tartottam őket. Ilyet Magyarországról még senki nem ért el. Bebizonyítottam, hogy erdélyiként, magyarként is meg lehet ezt csinálni. Nem kell Ausztriába születni vagy ott élni, hogy olimpián hetedik legyen az ember vagy világkupán dobogóra álljon.

A világkupán még erősebb is a mezőny, mint az olimpián?

Ez érdekes kérdés, mert akkor erősebb, ha az első 10-15 közé kerülés a cél. Az első három szempontjából − ahova én is szerettem volna kerülni − ugyanolyan erős a mezőny. Mondjuk, nem a hét legjobb osztrák indul, de a négy legjobb ott van. A legjobbak, a legnagyobb sztárok indulnak az olimpián.

Önnek melyik eredménye a legkedvesebb?  

Az olimpiára többen felfigyeltek. A VK-dobogó pedig elégtétel volt a számomra, hogy nem véletlen az olimpiai eredmény, hanem tényleg ott vagyok a legjobbak között. Az pedig, amikor egy évre rá Lake Louisban ismét harmadik lettem, azt bizonyította, hogy többször is meg tudom ismételni a jó eredményt, képes vagyok a legmagasabb szinten maradni. Beértek a célok és az elhatározásaim.

Miként sikerült feldolgoznia a két súlyos sérülést a pályafutása végső szakaszában?

Az első sérülés fájó volt, de mivel jött az olimpia, sok erőm volt visszaküzdeni magam. Naponta jártam gyógytornára és edzésre. Megviselt persze, de én azt hiszem, azt vallom, hogy ami történt, az a sors rendelése, nem véletlen. El kell fogadni, nem küzdeni ellene. Van célom, vissza kell kapaszkodni.

A második, a közvetlenül az olimpia előtti sérülésem rosszabbul esett, lelkileg jobban megtört.

Nem volt nagy fizikai fájdalmam, így azt reméltük, nem olyan súlyos, el fogok tudni indulni valahogy, akár keresztszalag nélkül. De a meniszkusz is sérült, ezért sajnos nem volt lehetőségem az indulásra.

Ha sérülten indul, az azt jelentette volna, hogy csak résztvevő, vagy akár komolyabb eredményt is el lehetett volna érni abban az állapotban?

Nem volt veszélyes a pálya, elég lankás volt. A hó minősége is jó volt, nem olyan, ami nagyon igénybe venné a térdízületeket. Lehetett volna esélyem jó eredményre is, de ezek mind csak feltételes gondolatok: mi lett volna, ha. Azt reméltem, hogy lesz lehetőségem kiadni magamból a legtöbbet és megpróbálni a versenyt.

Több helyen is lehetett olvasni, hogy jó lett volna önnek az olimpiai pálya.

Igen, így van. Nem síztem még rajta, de az edzőm is azt mondta, jó pálya lett volna, feküdt volna nekem.

Milyen érzés olyan sebességgel esni, ahogy a profik mennek?

Kontrollálhatatlan, amikor esik az ember. Ha elviszi a lábát a hó, egy bizonyos szintig még képes korrigálni a hibát, de utána már nincs mit tenni.

Sok ilyen esés van egy síző pályafutásában?

Ez típusfüggő. Én keveset estem. Mindig is inkább biztonsággal síztem. Volt olyan év, amikor nem estem egyet sem, még edzésen sem. Vannak, akik sokat kockáztatnak és sokat is esnek. Én keveset estem, de akkor mindig nagyot. Kis kicsúszásaim nemigen voltak.

Marad a nagy esések után félelem a versenyzőkben?

Mindenkiben marad egy kis félsz, de munkával ezt lehet enyhíteni. Mindig azt mondtam, az idő segít elfelejteni az eséseket. Szerencsés vagyok, elég jól dolgoztam fel az ilyesmit. Az edzések alatt, a versenyre készülve elmúlt bennem a bizonytalanság.

Mi a története a konfliktusának a szövetséggel? Hogyan alakult a pályafutása vége, miért döntött úgy, hogy befejezi?

Eldőlt, hogy

nem támogattak volna profi szinten,

és nem tudtam volna profiként folytatni a pályafutásomat. Nem áldoztak volna rám annyi pénzt, amennyire szükség van a komoly versenyzéshez.

Hova akarták átcsoportosítani az összegeket?

A tízévesekre akartak költeni inkább.

Ez akkor nemcsak önt, hanem a többi profi sízőt is érintette?
Igen.

Szépen hangzik, a legkisebbek támogatása. Mi ezzel a gond? Ön mit csinál majd másképpen?

Főleg a serdülőkor vége felé, 15−16 évesen kell támogatni a legjobbakat. Addig klubszinten oldja meg mindenki a versenyzést. Utána egységes válogatórendszerre van szükség. Válogatóversenyek alapján dőljön el, kit támogatnak komolyabban. Legyen a válogatás alapján egy magyar csapat, akik együtt járnak versenyekre. Ne az legyen, hogy mindenki külön edzővel megy versenyekre mindenfelé. Serdülő-, ifjúsági  Európa-kupa és világkupacsapatot kéne válogatni a felnőttek mellé. Olyan rendszer kell, ami alapján kvalifikálhatnak a legjobbak: ne az legyen, hogy akinek pénze van, az el tud indulni mindenféle versenyeken, akinek nincs, az meg nem. Mindenki, aki elég jó, indulhasson a fontos versenyeken, készülhessen profiként, és lehessen tudni, ki hol, miért indulhatott el.

Annyit mindenképpen szeretnék biztosítani a legjobbaknak, hogy folyamatosan profi körülmények között tudjanak készülni, versenyezni.

Ki lehet azt jelenteni, hogy hazánkban egyedül önnek vannak komoly tapasztalatai a nemzetközi profi sísportról?

A jelenlegi szövetségi kapitánynak, Stark Mártonnak és még pár edzőnek vannak tapasztalatai. De biztosan nekem van a legtöbb tapasztalatom arról, miként lehet teljesen alulról építkezve profi szintre eljutni, világszínvonalú eredményt elérni.

A síszövetség vezetőjeként az alpesi szakág mellett más sportokkal is kell foglalkoznia. Ott mik a tervei?

Van az északi szakág: biatlon, sífutás, síugrás. Ott is fejleszteni kell. Van utánpótlás, sok gyerek sportol ezekben a számokban is. Azt gondolom, sífutásban, biatlonban szintén ki kell emelni a legjobbakat és őket fejleszteni. A síugrásnál alacsony a létszám, ott meg kell próbálni több versenyzőt bevonni a sportba.

Az átlagember talán nem is gondolná, hogy vannak magyar síugrók.

Pedig vannak. Egy női versenyzőnk például megugrotta az olimpiai kvalifikációs szintet, de sajnos megsérült, azért nem lehetett ott a játékokon. Abban is gondolkodunk, hogy építsünk egy komoly síugrósáncot, ahol rendes versenyeket szervezhetnénk. Az északi szakágat teljes mellszélességgel támogatom, de mivel ott nincs komoly tapasztalatom, szükségem lesz az edzők, a szövetségi kapitány szakmai támogatására, tudására.

Hosszú távon hol képzeli el a jövőjét: Erdélyben vagy Magyarországon?

Mivel megválaszttotak, itt leszek Budapesten. Csíkszereda a szülővárosom. Nagyon szívesen vagyok ott, és ha egyszer nyugdíjba vonulok, biztosan ott szeretnék élni.

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/128203