Nekik semmi sem drága

2018. január 18. 06:08

Jurák Kata
Magyar Idők

El a kezet a gyerekeinkről! Egyáltalán, hogyan képzeli bárki is azt, hogy általános iskolásokat és kamaszokat tüntetni hív?

„El a kezet a gyerekeinkről! Egyáltalán, hogyan képzeli bárki is azt, hogy általános iskolásokat és kamaszokat tüntetni hív? Az egyetemisták legalább már szavazati joggal rendelkeznek, felnőttként maguk dönthetnek arról, hogy tanulni vagy politizálni akarnak-e aktuálisan inkább, mert ez utóbbi esetleg jó buli, de 18 éven aluliakat a politika eszközeként felhasználni aljas dolog.

Ezen még akkor is megdöbbenünk, ha tudjuk, látjuk, hogy a kampányban az ellenzék számára semmi sem drága, mert az életben maradásuk a tét. Értjük, hiszen láttuk, hogy a felnőtteket már nem tudják mivel megszólítani, az utóbbi hónapok dirrel-durral beharangozott kormányellenes megmozdulásai sorra csúfos kudarcot vallottak, kínos érdektelenségbe fulladtak.

A magukra maradt zavarkeltők most olyan gyermekded akciókkal igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, mint a festékdobálás. Az e téren már rutinosnak nevezhető Gulyás Márton ellenzéki aktivista néhány társával most az Állami Számvevőszék épületét célozta meg narancssárga festékkel. A rendőrök ezúttal nem tartóztatták le, pedig egészen biztos, hogy a kiszabadítására már készenlétben állt a tavalyról megismert szivárványos szabadcsapat.

A Soros-féle civilek évek óta gyakorolják a »politikamentes« tüntetést, vagyis a demokrácia és a szólásszabadság égisze alatt a »nép nevében« leváltani az Orbán-kormányt. A hazai szervezetek aktivistáinak azonban Magyarországon annak ellenére sem sikerült polgárháborús helyzetet teremteniük, hogy ahhoz jelentős nemzetközi támogatást is kaptak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/123782