A vendégek pártállásától függetlenül kereshetjük az igazságot

2018. január 12. 20:41

Rónai Egon
Facebook

Kérlek, ne azt kérd számon egy televízión, hogy a nap minden percében az ízlésed szerint beszéljen.

„Egy internetes portál »leleplező« és »oknyomozó« cikket jelentetett meg az ATV-ről. Nyilván a megrendelő elégedett.

Lentebb erről egy barátomnak ezt válaszoltam (idemásolom, mert általánosságban is ez a véleményem):

Bemegyek ma este az ATV-be, egy hatalomkritikus – nem ellenzéki, mert az ellenzék is a hatalom része – műsort, tehát a sajtó igazi feladatát képviselő Egyenes beszédet vezetni. Azok lesznek a vendégek, akiket én egyeztettem a szerkesztővel és azt kérdezem, ami eszembe jut. És ez így van mindennap. És így dolgoznak híradós és startos reggeli kollégáim is. A Fórumban arról beszélhetnek az emberek, ami a szívükön van. Ez a lényeg. Meg hogy senki nem mondja meg Vujity Tvrtkonak, hogy lehet-e szociálisan érzékenykednie. Bomberának, hogy szabad-e civilkednie, Kárásznak, hogy kivel »kötelező« szimpatizálnia, Krug Emília vagy én mindenhol, a vendégek pártállásától függetlenül kereshetjük az igazságot. Ez az ATV. Kérlek, ne azt kérd számon egy televízión, hogy a nap minden percében az ízlésed szerint beszéljen. Hanem hogy a legjobb tudása szerint igazat beszéljen és néha (minél gyakrabban persze, ez egy érthető igény) az ízlésed szerint. De ha nem így van, az még nem árulás, nem átállás. Egy sokszínű világ sokféle gondolkodásmódja jelenik meg a televízióban a korábbi egyöntetűséggel szemben.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/123535