A vörös emigráció most is itt van

2024. január 11. 09:10

Itthon úgy tesz, mintha belső emigrációba vonult volna, Németországban pedig hatalmon van.

2024. január 11. 09:10
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Bádog blog

„Ha valaki elolvasta Mályusz Elemér A vörös emigráció című munkáját, mindent tud ezekről a gazemberekről. Mindent, örökre. Ugyanis minden változik, változhat, csak ezek nem.

A vörös emigráció pedig most is itt van. Csak még nem takarodott el az országból. És nem takarodott el Európából sem. Itthon úgy tesz, mintha belső emigrációba vonult volna, Németországban pedig hatalmon van. És amikor ezek a gazemberek egymásra találnak, akkor készülnek például az ilyen filmek, amelyek »bemutatják« »Orbán Magyarországát«.

És bizony, ezt mindannyiunknak látnunk kell. És a hargunkat, a felháborodásunkat raktározzuk el magunkban. Nem kell együtt élnünk vele – ugyanis nekünk, szermben a vörös emigrációval, van saját életünk, vannak emberhez méltó gondjaink, van családunk, van boldogságunk, lelkünk és eszünk, tehát normális életet élünk – de emlékezzünk rá. Emlékezzünk erre a filmre, a benne megszólalókra, és persze a »német« készítóire.

Például erre a Jo Schück nevű debilen vigyorgó gazemberre. Emlékezzünk, hogyha eljön a pillanat, elő tudjuk venni a haragunkat és a felháborodásunkat.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Mónus Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kelemikes-2
2024. január 11. 18:44
A Bayer Zsolthoz köthető Nagy-Magyarország Parkban indiai vendégmunkások laknak https://24.hu/belfold/2024/01/11/toroczkai-bayer-indiai-vendegmunkas-nagy-magyarorszag-trianon-park/
bodrigyuri
2024. január 11. 15:03
Hé, Koca! Most hallom, hogy a felvett szerepedhez köthető Nagy-Magyarország Parkban indiai migráns munkásokat szállásoltatok el. De szar vagy!
VeraMayer
2024. január 11. 13:20
Még szerencse, hogy a németek olvashatják a svájci német nyelvű sajtót, amely természetesen nem a 95%-ot kitevő német FOS része. Pl. a Neue Zürcher Zeitung írta meg, amiért Németországban börtön járna, mert nem nyilvános adat, meg aztán fasizmus-idegengyűlölet-iszlamofóbia-Wiederbetätigung stb. miatt minden és mindenki tiltható és bíróság elé állítható Németországban, ha megszólal ez ügyben, hogy a migránsok 2005 óta 7 ezer nemi eröszakot követtek el. Persze a valós szám ennek többszöröse, a hírhedt kölni szilveszteri éjszaka ügyében, ahol százszámra érkeztek a feljelentések nemi erőszak (kísérlete) ügyében, 2, azaz kettő vádemelés történt.
szintetikus
2024. január 11. 12:48
Amikor a homárhangú okoskodik, mindig az jut eszembe, hogy: "Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja." Mekkora rosszindulatú troll már XDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!