A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

(Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ilyentájt, érettségiszezonban különösen is népszerű a problémafelvetés: mi szükség a XXI. században mindenféle konkrét ismeretanyag számonkérésére? És úgy általában,

Ha nem tud valamit, akkor majd rákeres, ennyi!

Úgyhogy lássunk egy egészen apró, jelentéktelen, ámde valamiképpen mégis szimptomatikus példát.

Gondol egyet a 444, és halált megvető bátorsággal kitesz egy cikket, melynek címe: „Sima rendőrségi rádiót nézett netblokkolónak Magyar Péter”. Érkeznek is annak rendje s módja szerint a felháborodott felebarátaink, hogy elítéljék ezt az

és annak kósza feltételezését, hogy szélsőséges helyzetekben alapból akadozhat az internet ott, ahol az eddigi narratíva szerint az egycsatornás tévénél tart a technológiai fejlődés – nem is ez most a lényeg.

Hanem a következő kis hozzászóláslánc:

(Satöbbi.)

Tehát adott egy pedigrés családból származó, jogvégzett, szemfüles értelmiségi, adott egy működő (hiszen kommentelésre alkalmas) internetkapcsolat, és mit látunk:

Nem keres rá, még ő se, hanem tolja a vélelmét meggyőződéssel – naná, hogy ennek láttán a követői is fektcsekkelés nélkül állapítják meg, hogy a rossz megoldás az egyetlen helyes; butuska kis birka, aki még ezt se tudja.

Persze, lehet erre nyelvtannácizmust kiáltani, de aki (pártpreferenciától függetlenül) egy szimpla szóalak ellenőrzésére sem veszi a (lemértem) 4 másodperc 9 századmásodperces fáradságot, hanem kifejezetten hirdeti, hogy az igenis úgy van, ahogy ő gondolja vagy ahogy a szimpatikusabbnak vélt fél állítja, az az

(Ahogy egyébként abból is le lehetne vonni bizonyos következtetéseket, amikor valaki egy totálisan jelentéktelen és simán elnézhető, hiszen olykor bárkivel előforduló nyelvhelyességi hibát sem bír minimális nagylelkűséggel hibának elismerni, hanem ehelyett kényszeresen kinyilatkoztatja, hogy a szolid helyesbítőnek nincs igaza és kész.)

Márpedig ha ennyire nem alap a rákeresés és az alázatos utánanézés, akkor

Biztosan felesleges-e, hogy az idei matekérettségin például fel kellett ismerni egy pofonegyszerű grafikonon, hogy az manipulatívan, az origót eltolva ábrázolja a tényeket? Baj-e, hogy történelemből le kellett tudni olvasni egy demográfiai viszonyokat bemutató ábráról, hogy mi az összefüggés a születések száma és az épp szülővé válók korosztályának létszáma között?

Az mindenesetre talán valóban még hasznosabb és életszagúbb volna, ha az érettségizőknek egy komplex, interdiszciplináris feladat keretében meg kellene lelniük egy

az egyszerű elírások és hiperbolák ügyes észlelésétől kezdve a „miért született tavaly a legkevesebb magyar gyermek” típusú (a leváltani kívánt pártoktól szóról szóra átvett) számonkérések például korfa segítségével történő, türelmes és udvarias megválaszolásán át annak véleményezéséig, hogy a kocsmába vagy egy komolyan vehető államférfi-aspiráns szónoklatába (illetve egy megbecsült államfő középkorú keresztfiának szájába) illik-e egy 

(Rékaként szavaznék-e arra az osztálytársamra, aki 25 év múlva nagy nyilvánosság előtt Békának szólít? – gondolhatná végig ilyenkor egy végzős diáklány.)

Példák ezek csupán, természetesen, a pártsemleges érettségin ebben a formában szóba se jöhetnének; az azonban nem kizárt, hogy a politikai élet, de legalábbis a kommentszekciók színvonalának enyhe növekedését eredményezné, ha egy efféle gondolkodtató műelemzési feladat akár csak 25 százalékos, de valamelyest mégis készségszintű és elfogulatlan megoldása részét képezné az „érettség” fogalmának.

Amíg ugyanis a keresleti oldal mérlegelés, válogatás és tényellenőrzés nélkül pakolja mindenhová a lájkot,

és néhány vörös vonal határozott kihúzása helyett „összeszorított foggal támogatni kell és reménykedni” jelszóval megveszi, amit és ahogyan a kínálati oldali messiás ad, addig érthető módon a messiás sem lesz motivált arra, hogy alkalmasint moderálja saját magát. Ellenben bátran fog hibát hibára halmozni.

A Tóni pedig kér egy kávét.