A baloldal semmit nem tett a pedofil igazgató ellen, amíg hatalmon volt

2024. február 26. 17:25

Orbán Viktor emlékeztette az ellenzéket, hogy ki is indított végül eljárást V. János ellen.

2024. február 26. 17:25

A kegyelmi ügyről is szó volt hétfőn a parlamentben, az ellenzék Orbán Viktor napirend előtti felszólalására reagálva „pedofilkormányozott”, de a miniszterelnök emlékeztette az ellenzéket, hogy

a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt egykori igazgatóját a baloldal húsz évig helyén hagyta, vele szemben semmilyen vizsgálatot nem indított.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP-kormány már 2011-ben megindította az első rendőrségi eljárást az elkövetővel szemben, mivel azonban az nem vezetett sikerre, a kormány másodjára is megindította azt, majd az elkövetőt börtönbe is zárták. „Azért kellett nekünk őt börtönbe zárni, mert önök nem zárták őt be” – szögezte le a miniszterelnök, megerősítve, hogy a pedofil elkövetőkkel számára a kormány részéről nincs kegyelem.

Ahogy a Magyar Nemzet korábban részletezte,

V. János 1990-től 2010-ig a fővárosi balliberális vezetés bizalmát élvezte. 

A baloldali kormányzás idején pedig annak ellenére sem mondatták le posztjáról, hogy már akkoriban több bűncselekményt is elkövetett.

A cikk szerint 1995. augusztusában Schiffer János főpolgármester-helyettes adta át az 1995/96. tanévtől érvényes intézményvezetői megbízásokat a fővárosi fenntartású nevelési-oktatási intézmények igazgatóinak, közöttük V. Jánosnak is. Demszky Gábor főpolgármestersége alatt pedig folyamatosan meghosszabbították kinevezését.

Az igazgatót 2016-ban függesztették fel, és a büntetőeljárás során kiderültek a férfi homoszexuális hajlamai is.

Az ügyben megszólalt korábban Tarlós István volt főpolgármester is, felidézve a 2011-es eljárást és V. János 2015-ös kitüntetését. Erről azt nyilatkozta: 

az igazgatót az illetékes bizottság terjesztette fel kitüntetésre, amelynek tagja volt a DK-s Gy. Németh Erzsébet (DK) is, 

aki nyilvánvalóan régen ismerhette V. Jánost, hiszen már a Demszky-érában is az MSZP fővárosi frakcióvezetője volt.

Gy. Németh részt vett azon a bizottsági ülésen, ahol V. Jánosról döntöttek, és ahol sem ő sem más nem fogalmazott meg ellenvéleményt – tette hozzá Tarlós.

Nyitókép: Demszky Gábor volt főpolgármester egy konferencián 2014. szeptember 23-án. (Fotó:MTI/Kovács Tamás)

 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. március 01. 10:16
A csüngőhasú kitüntette János bácsit…😂😂😂😂😂
savrena
2024. február 27. 08:28
A gyermekotthonokban ez a probléma létezik, mióta világ a világ. És nem csak Magyarországon, hanem az egész világon. Ebből politikumot csinálni szimplán az ügy kihasználása. Ha már mind a két politikai oldal úgy gondolja, hogy változtatni kellene a gyermekvédelem helyzetén, akkor uccu neki, itt a lehetőség egyszer ebben az életben valamit közösen elérni.
Palatin
2024. február 26. 23:49
Az egész ügy erösen túl van lihegve, a gyurcsányista ellenzék hiperventillál. K. Endre, - aki maga nem követett el pedofil büncselekményt, hanem a gyerekeket vallomásuk megváltoztatására akarta rábeszélni, ez egy más büncselekmény -, azért kapott a házi örizet utólsó hónapjai alatt kegyelmet, hogy haza utazhasson az anyjához, aki egyedül él Erdélyben és súlyos beteg. Büntetését szinte már néhány hónap híján letöltötte. Ma már mindenhogyan szabadlábon lenne. Már hónapok óta Erdélyben egyedül élö súlyosan beteg édesanyját ápolja Ha Novák Katalin hibázott is, messze nem akkorát, amekkorára a ügyet a gyurcsányisták felfújták. A Fidesz és a magyarok iránti gyülelet a gyurcsányistáknak már annyira elvette az eszét, hogy a legelemibb arányérzéküket is elveszítették és habzó szájú szörnyetegekké váltak. Hogy a lemondás arányban van-e az elkövetett hibájával, az továbbra is egy kérdés. Nem kellett volna lemondaniuk. A baloldalon súlyosabb botrányok tötrténtek garmadával, következmény nélkül
Palatin
2024. február 26. 23:46
Gyurcsány mübalhéjának vége, észre kell vennie, hogy öngólt lött. "Botrány" mindig csak abból van, amit a DK, - bármilyen csavaros módon is -, Orbán nyakába tud vagy akar varrni. Gyurcsányt semmi más nem igazán érdekli. Ez a lényege a DK-nak. Sajnos az átlagember ezt nem fogja fel. Pontosan ebböl és csak is ebböl él Gyurcsány. A "pedofilbotrány" egy tipikus Gyurcsány-gyártású mübalhé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!