Bahreini kollégája védte be Szijjártó Pétert a magyar újságírók előtt (VIDEÓ)

2024. január 30. 16:49

„Valójában nem késett, kicsit mi érkeztünk korábban” – jelentette ki a bahreini külügyminiszter.

2024. január 30. 16:49

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn helikopterrel utazott el az ukrajnai találkozójára.

Ezt is ajánljuk a témában

A tárgyalásokat követően Dunakeszin is várt rá egy hivatalos program. Kedden pedig a magyar-bahreini külügyminiszteri sajtótájékoztatón Csuhaj Ildikó, az ATV főmunkatársa arra kérdezett rá, hogy miként kommentálja a tárcavezető azt, hogy a sajtóban „élesen szóvá tették”, hogy a fontos találkozóra helikopterrel ment, és azzal is tért haza az „otthonához”.

Erre Szijjártó Péter azt válaszolta, hogy „ami a technikai részleteket illeti, az otthonomba nem tudok repülni, mert ott nem tudok leszállni. Ez a bizonyos helikopter, – amivel a hivatalos programra utaztam – ez a dunakeszi repülőtérre vitt vissza. De nem azért, mert Dunakeszin lakom, hanem mert 

tegnap este Dunakeszin hivatalos munkalátogatáson fogadtam a bahreini külügyminiszter és a bahreini kormány delegációját.

 Így is elkéstem egy kicsit, de a Miniszter Úr nagyvonalú volt.”

Ezután a mikrofonhoz lépett a bahreini miniszter, Abdullatif is, aki kijelentette, „azt szeretném hangsúlyozni, azzal kapcsolatban, amit barátom és testvérem, Péter mondott a tegnapi vacsoráról, hogy valójában nem késett, kicsit mi érkeztünk korábban. Főleg úgy, hogy egy fontos találkozó után jött Miniszter Úr egy hosszú útról.

Gondolatait azzal zárta, „megtisztelő volt számunkra, hogy találkozhattunk Miniszter Úrral”.

A vonatkozó felvételt alább tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa-0
2024. január 31. 20:14
Köszönjük Miniszter úr mindazt, amit a Hazáért tesz és külön köszönet Bahrein Külügyminiszterének a kedves gesztusért.
Rocky Raccoon
2024. január 31. 13:52
Hogy ez az Ildikó mindig belesétál ilyenekbe... "Van még kérdés, Ildikó???" - teheti hozzá már a bahreini miniszter is. :)
2024. január 31. 11:34 Szerkesztve
A Szijjártót kritizálók tennének annyit az országért! (Kritizálásról jut eszembe: a helyes igekötő a címben: MEG. Nem "védte be" hanem "védte meg". Egy mondatban három "hogy" pedig túl sok, itt az elsőt ki lehet kerülni egy kettősponttal. Egy kicsit többet írni helyes magyar, kedves Mandi... Vállalok anyanyelvi lektorálást.)
unoka2023
2024. január 31. 09:36
Csuhaj Ildikó nem hazudtolta meg magát.Nevetséges !!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!