Pressman nem véletlenül támadja a magyar kormányt – elemző a Mandinernek

2023. december 06. 15:51

Mráz Ágoston Sámuel szerint az amerikai nagykövet nem karrierdiplomata, hanem egy politikai kinevezett aki bizonyos érdekeket szolgál.

2023. december 06. 15:51
Baranya Róbert
Baranya Róbert

„Egy nagykövet feladata az, hogy információkat gyűjtsön és bizalmat építsen a fogadó ország irányába, David Pressman amerikai nagykövet ezzel szemben dezinformál és rombolja ezt a bizalmi kapcsolatot” – értékelte lapunknak Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője azt, hogy Pressman gyakorlatilag most már folyamatosan provokálja kijelentéseivel a magyar kormányt.

Ismert, az USA budapesti nagykövete pár napja a Magyar Külügyi Intézetben elmondott beszédében Putyin-pártisággal vádolta Orbán Viktort, amiért szerinte „kormánya azzal fenyegetőzik, hogy feltartja szomszédjának, Ukrajnának a rendkívül szükséges segélyeket”. 

Korábban a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóján pedig arról beszélt, hogy a magyar kormány bátorítja az antiszemitizmust, és a zsidó vallású emberek nincsenek biztonságban hazánkban. Kijelentése ellen rengetegen tiltakoztak, a Tett és Védelem Alapítványtól, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) vezetőjén át, egészen a Váci Zsidó Hitközség elnökéig

Pressman egy politikai aktivistaként viselkedik, ami akár egy legitim szerep is lehet, de azt nem nagykövetnek hívják 

– jegyezte meg Mráz Ágoston Sámuel, hozzátéve, hogy a nagykövet teljes szereptévesztésben van. 

Ahogy Mráz Ágoston felhívta a figyelmet, Pressman nem egy karrierdiplomata, hanem politikai kinevezett, ezért is viselkedik így. Egy esetleges kormányváltást követően pedig egy politikai kinevezettnek azonnal illik lemondani, ahogy elődje, a Trump-adminisztráció budapesti nagykövete, David Cornstein tette – mondta a Nézőpont vezetője.

Hogy mi lehet Pressman célja ezzel a viselkedéssel, arra az elemző úgy reagált: az USA-ban valakinek a támogatása nem önzetlen jótékonykodás, hanem valamilyen érdeket szolgál. Pressman pedig annak a Demokrata-kormányzatnak az embere, amelyet Soros György támogat. Pressman feltehetően az ő elismerésükre vágyik és ebből a szempontból akár racionálisnak is tekinthető a viselkedése.

Mráz szerint nem lenne meglepő, ha nagyköveti posztja után a sok leágazással rendelkező Soros-hálózatban kapna majd valamilyen fontos tisztséget. 

 

Az elemző szerint Pressmannak rossz tanácsadói vannak Magyarországon, akik gyakorlatilag foglyul ejtették. Ezáltal nem tudja saját hazája érdekét képviselni, de láthatóan rosszul esik neki az is, hogy a magyar kormány nem veszi őt nagykövetként figyelembe – mondta a Nézőpont vezetője. Pedig a hagyományok szerint az USA nagykövete komoly ember szokott lenni, aki miniszterekkel találkozik” – tette hozzá

Nyitókép: David Pressman a 2023-as budapesti Pride-felvonuláson (Fotó: Facebook/U.S. Embassy Budapest)

 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. december 08. 16:04
Samu,te szerencsétlen NER-jobbágy… Tényleg,csak szánni lehet téged…😢
Palatin
2023. december 07. 22:59
JELENTÖSEN MEG KELL ERÖSÍTENI ORBÀN SZEMÉLYI VÉDELMÈT. Ö már egyértelmüen igazi nagyvad a nemzetközi porondon, számunkra természetesen pozitív ételemben. Ö már egy olyan politikus, aki iránt a CIA is valószínüleg érdeklödik, és nem szimpátiából. Az amcsik ki szokták nyírni azokat, akik nekik keresztbe tesznek, legyen az "barát" vagy ellenség. Pressman egyik feladata nyilván Orbán megpuccsolása. "Problémás" szereplök esetén az USA számára "barát" és ellenség között csak annyi a különbség, hogy a "barátnál" egy kicsit jobban vigyáznak arra, hogy ki ne derüljön, hogy ök voltak... Ök ennél már sokkal kevesebb "bünökért", - mint amit Orbán nyakába akarnak varrni -, is eltettek nagyon sok "rebellis" politikust, az egész globuszon. Orbán azért veszélyes számukra, mert láthatóan követökre fog találni, valóban ö az elsö fecske. De ez nem veszélytelen. Ezen gondolkodjanak el az illetékesek! A CIA könnyen találna készséges hazai segítöket is, a magukat "igazi demokratáknak" hazudók között.
Kamcsatka5
2023. december 07. 15:07
Igen, a tetves Fuggerék szarosgyurijait, szarossanyijait szolgálja ki ez a matók utánzat!
cutcopy
2023. december 07. 08:54
Pressmannak nincs veszteni valója, akármekkora baromságokat is mond, beleillik a libsik koncepciójába, ha buknak akkor sem bukik, kap valami más semmittevő állást jutalmul a libsi háttérdiplomáciában, mint Goodfriend úr anno..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!