Unalomba fulladt a betiltott, terrorizmust támogató tüntetés

2023. október 13. 18:22

A kivonuló rendőrök a demonstrálókat igazoltatták, valamint táskáikat is kipakoltatták.

2023. október 13. 18:22

Lapunk is megírta korábban, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtiltotta a fővárosba péntekre bejelentett Hamász-barát gyűlés megtartását. A rendőrség hangsúlyozta, hogy „Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni”

Pénteken 16 óra után pár perccel egy külföldi állampolgárt igazoltattak, aki bevallása szerint csak érdeklődőként volt jelen a helyszínen, az igazoltatást követően távozott is

– számolt be az Index.

A lap úgy tudja, hogy idővel többen is leültek a Külgazdasági és Külügyminisztérium környékén.  A kivonuló rendőrök a demonstrálókat igazoltatták, valamint táskáikat is kipakoltatták. 

Rajtuk kívül arab és angol tolmács, illetve két lány is jelen volt az eseményen. Utóbbiak transzparenssel érkeztek a külügyi tárca épületéhez, amit előbb összehajtattak velük, majd igazoltatták őket. Ezt követően ők is távoztak.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ProletarFC
2023. október 14. 02:24
Ha betiltanak egy tüntetést, akkor agyhalott propagandistának kell lenni az újságírónak hozzá és azt leírni és azon gúnyolódni, hogy ott nem voltak sokan, hogy lettek volna sokan, nincs mindnekinek pénze büntetések ötven és százezereit kiperkálni ilyen magas infláció, élelmiszeráremelkedés mellett.
Kormánypárti2
2023. október 14. 02:18
Azért a Ferit megnézném táblával a nyakában, hogy : Én is zsidó/palesztin vagyok. Már amelyiket ő mos épp előnyösnek gondolja. Nála ez nem gond, volt ő már cigány is. Magyar? Na, az sose, és nem is lesz.
nempolitizalok-0
2023. október 13. 21:54
Az az egy is a MOSZAT-tól jöhetett.
Namond
2023. október 13. 20:34
Videó? Véletlen, hogy nincs? Vagy, SEGGFEJ MANDI SZERKESZTŐ, keressem nyugati médiumoknál?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!