Nagyon rossz vicc volt a kommunizmust kozmetikázni.
Amióta újra pörög a Horthy-lemez, egymást érik a történelmi állásfoglalások és azok rávetítései a jelenlegi rendszerre. Ebben az értelmezési és újraértelmezési játszmában nyilvánult meg Nyáry Krisztián író, kultúrinfluencer is, aki egy laza posztban Horthyt Kádárral vetette össze.
Kettőjüket nevezte a 20. század legkártékonyabb magyar politikusának, és egy szubjektív táblázatban helyezte egymás mellé a tevékenységüket.
Kapcsolódó vélemény
Nemcsak vér tapad a kezükhöz, hanem jóvátehetetlen morális károkat is okoztak.
A felvezetőben azért hozzáfűzte, hogy: „Mivel őket kettejüket tartom a 20. századi magyar történelem legkártékonyabb szereplőinek, hajlamos lettem volna egyenlőségjelet tenni kettejük közé. De ez érzelmi válasz lenne, ráadásul a két korszak és benne Magyarország mozgástere sem összemérhető. Kádár például nem volt hatalomban világháborús időszakban – ezt önmagában nem lehet sem a rovására, sem a javára írni, pusztán adottság.”
Vagyis bár világosan, nyíltan nem mondja ki,
ám azt sugallja, hogy Kádár esetében enyhébb lehet az ítélet.
Ezt erősíti a hevenyészett összevetés is, amelynek a legerősebb állítása, hogy „magyar állampolgárok százezreinek deportálása, halálba küldése” csak Horthy rendszerére igaz. A kommentelők természetesen rá is ugranak a témára, igaz, olyan is akad, aki figyelmezteti Nyáryt az efféle konyhatörténelmi zanzák komolyanvehetetlenségére.
Bár egy Facebook-poszt szintjén vázolt összevetés valóban nem tekinthető szakmai vitára alkalmas álláspontnak, mégis roppant káros. Olvasata ugyanis finom Kádár-relativizálás: vagyis igen, a legkártékonyabbak egyike volt, de azért mégsem Horthy. Az efféle méricskélést sosem tartottam párbeszédképesnek, hiszen mégis mi a kártékonyság mértékegysége? E megközelítés soha véget nem érő számháborúkba tud átcsapni, rosszabb esetben megtévedt nosztalgiázásba.
Ráadásul Kádár óvatos megemelése
majdnem négy évtizednyi kommunizmust tesz zárójelbe.
A Horthy-korszak és bűnei messze mögöttünk, Kádár és rendszere viszont csupán a félmúlt, amelynek fogyó árnyéka azért még napjainkig nyúlik. A rendszerváltás tökéletlensége, a Kádár-rezsim kegyeltjeinek továbbmentett vagyona, a házmesterszemlélet még a közelmúlt társadalmi tapasztalatához tartozik. Míg a Horthy-korszak erényeiből és bűneiből tanultunk, a kádárizmusból még van mit tanulnunk és van mit jóvátennünk.
A Nyáry-féle összevetés értelmetlensége mellett egyébként hibás is. Csak emlékeztetőül:
Kádár és elvtársai fojtották vérbe szovjet segítséggel 1956-ot,
ennek családi vonatkozásairól, a meghurcoltatásról, a rendszerváltásig tartó megbélyegzésről már írtam e hasábokon. És nem az én felmenőim az egyetlenek, akiket kitelepítettek, internáltak vagy épp munkatáborba kényszerítettek. Vagyis e dicstelen listán e pontot megadhatjuk Kádárnak is.
Lehetne tovább vesézni, de a lényeg, hogy Kádárt relativizálni még viccnek is rossz. Hagyjuk inkább ott, ahol van: a történelem szemétdombján.
Ezt is ajánljuk a témában
Ötvenhat krónikáját jól ismerjük, azonban a történelem mindig életszerűbb, plasztikusabb az egyéni sorsokon keresztül szemlélve. Ismerjék meg a Corvin köz orvosának és egy hős pesti srácnak a történetét – egy család történetét a forradalomban, amely a személyes kötődésen túl minden elemében tükrözi a kor nyomorúságát és közhangulatát.
Egerben és környékén többen úgy tudják, hogy Deák Boldizsár nem feltétlen saját elhatározásából tette át székhelyét hazánkba.
Hódmezővásárhely polgármestere szerint ez hazafias kötelességük.
És nemzeti és európai értékvilágot teremt. Bármennyire fáj is ez a bírálóknak. Constantinovits Milán írása.
A jézusi és a történelmi példa is józan konokságra sarkall minket. Constantinovits Milán írása.
Az egész Völner-Schadl-ügy mélyén ott találjuk az eredendő bűnt, hogy a kilencvenes években, a neoliberális tombolás kellős közepén, az MSZP-SZDSZ többség fogta és privatizálta a bírósági végrehajtást
Kilencven esztendeje, 1934. március 27-én született Csurka István, a rendszerváltoztatásnak nevezett időszak egyik legemblematikusabb politikusa, drámaírója – ha tetszik: politikai drámaírója.
A francia elnök szerint meg kell vizsgálni, hogy milyen megoldások adhatnak valódi védelmet a kontinensnek.
Az MCC főigazgatója szerint a vita megszűnése rossz hatással lesz a tudományra, a gondolkodásra és az intellektuális fejlődésre is.
