Migráció, háború, szuverenitás, kettős mérce, gender-vita és svéd-kérdés – Mráz Ágoston Sámuel szerint erős szezon várható az Országgyűlésben

2023. szeptember 25. 12:26

Orbán Viktor több ízben is kijelölte már a legfontosabb témákat – a CPAC-konferencián mondott beszédében, a nyáron tartott előadásaiban, legutóbb pedig a múlt heti Facebook-bejegyzésében említette azt a három-négy kérdést, ami a legfontosabb lesz.

2023. szeptember 25. 12:26
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

Ahogyan a Mandineren megírtuk, elstartolt a parlament őszi ülésszaka, és igencsak erős szezon várható. Kétnapos üléssel veszi kezdetét az Országgyűlés őszi ülésszaka, 

aminek jelentőségét jól mutatja, hogy Orbán Viktor napirend előtt szólal fel. 

A tanácskozás délután egy órakor kezdődik, amely során várhatóan két nemzetközi egyezmény általános vitáját is lefolytatják a képviselők. Az egyik a légi járművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló egyezményt módosító jegyzőkönyv kihirdetését tartalmazza, a másik a Magyarország és Románia között a Békéscsaba-Méhkerék-államhatár (Magyarország) és a Salonta (Nagyszalonta)-államhatár (Románia) közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítéséről szól.

Utóbbinak Mráz Ágoston Sámuel szerint a távolabbi üzenete nem más, mint a románok schengeni csatlakozása és a Kárpát-medencei országok stratégiai együttműködése, amelyre a miniszterelnök a nyári, tusnádfürdői beszédében is kitért. „Ez a schengeni csatlakozás melletti elköteleződés technikai megvalósítása. A csatlakozás akkor válik többé puszta szimbólumnál, hogyha közös utak is vannak, s azokon megindul a forgalom. Ez magyar érdek, a miniszterelnök ezen dolgozik” – mondja lapunk megkeresésére a Nézőpont Intézet vezetője.

Ezt is ajánljuk a témában

Mráz Ágoston Sámuel lapunknak kifejtette: Orbán Viktor több ízben is kijelölte már a legfontosabb témákat – a CPAC-konferencián mondott beszédében, a nyáron tartott előadásaiban, legutóbb pedig a múlt heti Facebook-bejegyzésében is megemlítette azt a három-négy témát, ami a legfontosabb lesz. 

 

Migráció, háború, gender, kettős mérce

A legfontosabb témák közé tartozik a migráció kérdése, a háború és béke kérdésköre és a genderkérdés, amelyeket a Fidesz-KDNP egyértelműen elutasít. Illetve negyedikként társul még ezek mellé

a Lengyelországgal és Magyarországgal szembeni kettős mérce elleni fellépés is, ami az európai parlamenti kampány nyitánya is egyben”

– fogalmaz lapunknak Mráz, majd azt is megemlíti, hogy az európai parlamenti választási kampánynak része lesz a 2024-es uniós költségvetés felülvizsgálata, valamint a keretköltségvetés módosítása is. A politológus úgy véli, ebben a kérdésben jelenleg mindenki a lengyel választásokat várja, és csak utána fogja elfoglalni a pozícióit a jövő júniusi európai parlamenti választásra.

Tehát a lengyel választás fogja eldönteni például azt is, hogy kompromisszumot köt-e Brüsszel Budapesttel, vagy sem” 

– jegyzi meg.

Szuverenitás, svéd ratifikáció

Ezeken túl fontos még kiemelni a Kocsis Máté frakcióvezető által említett szuverenitásvédelmi-törvénycsomagot is, amely a választási eljárási törvény kiegészítése. Kocsis Máté ennek kapcsán álcivil szervezetekről beszélt, de ezalatt összefoglalóan a külföldi befolyásolás korlátozását kell érteni” – teszi hozzá a politológus.

Ezt is ajánljuk a témában

A Nézőpont Intézet igazgatóját Svédország NATO-csatlakozásának kérdésköréről is faggattuk. Mráz szerint e tekintetben a helyzet az, hogy Magyarország csakis akkor szeretné megszavazni Svédország csatlakozását, 

ha a svédek Törökországot is meggyőzik.

Magyarország egy olyan egységes NATO-ban gondolkodik, ami a törököket is magában foglalja. Azaz a svéd csatlakozás kapcsán nem magyar kérdésről van szó, hanem NATO egység kérdésről. Hiszen mindenkinek, aki a svéd csatlakozás elkötelezett támogatója – egyébként a magyar kormányfő és az államfő is ilyen Magyarországon – annak a NATO egységének megteremtésére kellene törekednie” – szögezi le.

CSOK

Hazai vizekre evezve, ami még biztosan fontos témája lesz az őszi szezonnak, az a CSOK plusz, ami felváltja a régi CSOK-ot. 

Az elkötelezettség a családpolitika mellett változatlan. Meglátásaim szerint itt csupán arról van szó, hogy egy évtized után még hatékonyabbá akarják tenni az intézkedéscsomagot. Az biztosan kijelenthető, hogy az a konzervatív nemzeti kormány – amely Demográfiai Csúcsot szervez és a családközpontú politikát helyezte már a kormányzásának egyik fő fókuszába – nem pénzelvonással, hanem a hatékonyság növelésének céljával áll a kérdéshez” – fejti ki Mráz Ágoston Sámuel.

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonpali
2023. szeptember 25. 15:33
Szóval ha a törökök megszavazzák a svéd nato csatlakozást, abban a pillanatban a svédek már nem minket állami szinten rossz színben feltunteto, minket ok nélkül simfelo hálátlan EU-s ország lesznek? Mert ez igy baromira érdekes, de qurvára nem kóser. Nehogy már Erdogan papátol tegyük függővé, hogy a svédek mocsokságaira hogyan reagalunk!
Pelso j.
2023. szeptember 25. 14:09
csak tematizáltok, samuka. Valós, napi problémákra meg se szándék, se képesség. viszont így eredményesen mehet a háttérben a harács.
egynick
2023. szeptember 25. 12:52
Mráz a legnagyobb gáz az ún. neres elemzők közül. Az általa felsorolt témák közül egy sem releváns. Most kivételesen Gyurcsány rászólt: az újraelosztás, az adórendszer felülvizsgálata a releváns. Bár Kocsis Máté szerint a közgazdász vándorgyűlésen Varga Mihály a magánvéleményét mondta el, mai hír a portfólión: "Egyeztetést kezdeményez Varga Mihály a globális minimumadóról szóló uniós irányelv hazai átültetéséről magyarországi nagyvállalatok vezetőivel. A pénzügyminiszter október elejére ígéri az őszi adócsomagot, amelyben már a megemelt társasági adó minimumszintjének részlet szabályait is tartalmazza."
fideath-7
2023. szeptember 25. 12:38
Olyan aranyos hogy ez a Mráz nevű fideszpatkány konkrétan mostmár kormányszóvivőként funkcionál. Értjük ezt? Egy politikai elemző ismerteti a miniszterelnök álláspontját különböző kérdésekben. :DDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!