Kelemen Anna: Engem szét fognak szedni, de igen, fideszes vagyok, Orbán Viktor pedig egy hős!

2023. szeptember 09. 10:59

A beszélgetésből kiderül, összeegyeztethető-e a konzervativizmus a feslettséggel és a pornóiparral, és erkölcsös maradhat-e valaki, ha nem veti meg a szexet.

2023. szeptember 09. 10:59

A HírFM-en a Bezzeg című műsor vendége Kelemen Anna modell, celeb és pornószínésznő volt, akit a műsorvezető Lentulai Krisztián fogadott. Kelemen Anna többek között elmondta: 

„Engem szét fognak szedni, de igen, fideszes vagyok, Orbán Viktor pedig egy hős!”

Többek között elhangzott, hogy számára fontos a biztonság, ezért is a jelenlegi magyar kormány mellett voksol.

Az LMBTQ-jelenségről szólva hangsúlyozta:

Nem érezném magam jól, ahol kérdés, hogy nő vagyok, vagy férfi.”

A bevándorlásról szólva hozzátette, hogy nem tetszik neki az a folyamat, ahol kompletten át akarnak alakítani társadalmakat, sok nyugati országban pedig nőként az utcára se merne kimenni.

A műsorból kiderül még, hogy összeegyeztethető-e a konzervativizmus a feslettséggel és a pornóiparral, és erkölcsös maradhat-e valaki, ha nem veti meg a szexet? Havas nagy kérdőjel számára, Ungár felfelé lóg ki a sorból, és nem is tartja ellenzékinek, tudjuk meg. 

Puzsér zavaros, de ez nem baj, és leülne vele beszélgetni, 

azonban nem zárja ki, hogy közben néha ki kéne mennie a büfébe.


 

 

Összesen 468 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. október 26. 11:50
Miért kellene Orbánt leváltani? Ez komplett örültség lenne. Örüljenek a magyarok, hogy egy ilyen remek politikus vezeti az országukat. Sokan irigylik a magyarokat ezért. Orbán pontosan tudja, hogy kitöl kell elszigetelödni és kivel kell tárgyalni. Ö egy zseniális politikai vezetö, mellette a hazaáruló csibészek joggal nem jutnak labdához, ezért próbálják hazugságokkal, trágáságokkal támadni, de ö fütyül ezekre az idétlenkedésekre. Az ellenlábasait és ellenségeit ezért az unióban is, itthon is majd megeszi a frász, mert érzik, hogy ezt a hegyet nem fogják tudni megmászni. Ami pl. a nemzetellenes ballibsi magyar ellenzéket illeti, akik már eszelös ámokfutókká lettek ettöl a belsö gyötrelemtöl, ök még oxigén palackkal sem tudnák megmászni Orbán kukába dobott, elhasznált papucsát sem. A gyurcsányisták annyira utálják a saját honfitársaikat, hogy ök a magyarok minden sikerét egy sorscsapásként élik meg. Se a választók, se az ország nem érdekli öket. Ök az országot a prédájuknak tekintik.
syphax-2
2023. október 26. 09:19
Kelemen "NUSIKA" TUDJA, HOGY "MITŰL DÖGLIK A LÉGY", S TESZI A 'dógát ANNAK RENGYEMÓGGYA szerint. Ennyit, és nagyon mást nem is lehet Tőle várni, ámbár ez sem kevés. A kőmives házat épitsen, a profi sakkozó sakkozzon, a dodekafón komolyzeneszerző írjon hallhatatlan komolyzene-művet, a pornószinésznő meg...elégiccse ki a társadalom azon' részét, akiknek ilyenféle 'szógálatokra van szüksége,. s akkor A KARAVÁN HALAD, ÉS A CSURGATOTT AKÁCMÉZ KIFOLYIK A KAPTÁRAKBÓL....UGYI...
Pernahajder
2023. szeptember 14. 12:48
Szomorú, hogy az egyetlen dolog fideszes oldalon, ami valaha örömet okozott valakinek, az Kelemen Anna segglyuka...
Csomorkany
2023. szeptember 11. 18:54
Egy szavazatod neked is van. Örülök, hogy jó irányba készülsz használni. A véleményed nem mérvadó számomra, de ha egyszer megkérdezték... Véleményszabadság van...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!