A progresszív értelmiségről

A progresszív értelmiség (olv. ellenzéki tótumfaktum) beszél. Ezzel semmi gond, szólásszabadság van, hadd mondják. És az lenne a jó, ha mondanának is valamit. Mert akkor lehetne vitatkozni. De nem mondanak, csak beszélnek. Az évek és a rutin miatt úgy rakják egymás mellé a szavakat, mintha lenne értelme az így létrejövő szövegnek. A szintaktika és a grammatika rendben van, a szemantika hagy maga után kívánnivalót.

Nézzünk egy példát: amikor a progresszív értelmiség (olv. balliberálisok) nagyágyúi a Kossuth-díj (bármelyik díj, ösztöndíj) kapcsán azt mondják, hogy szakma, akkor a hatalomra gondolnak, és amikor a hatalomra gondolnak, akkor a pénzre gondolnak. Ezt jelenti számukra a szakma: hatalom a pénzosztáshoz. Van pár évtizednyi bizonyítékunk eme megállapításunk alátámasztásához. A progresszív értelmiség (olv. Magyarországon világhírű) el van tévedve. Összetévesztik a szakmát a politikával. És itt jön a trükk:

Nincs is szükségük semmiféle legitimációra, rajtuk ne kérjen számon semmit se Isten, se ember, ők az alfa és omega. A progresszív értelmiség (olv. liberárja) a kizárólagos út és az abszolút igazság, az élet nem, az életet leginkább kihagynák a képletből, mert valamiért az élet nem igazolja vissza társadalomjobbító próbálkozásaik nagyszerűségét. A progresszív értelmiség (olv. régi elvtársak) hegyi beszédei a semmi kinyilatkoztatásai. De nem a metafizikai semmi szólal meg általuk, hanem a gondolat hiánya érhető tetten a szavaik mögött.

A progresszív értelmiség (olv. újhülye), sajnos, intellektuálisan halott. Béke soraikra!

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád