Európa legjobbja lett a Liszt Ferenc Repülőtér

2023. március 06. 11:38

Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai repülőtér a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolítók között, jelentette be a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (Airports Council International, ACI). Ez az egyik legrangosabb elismerés, amelyet repülőtér kaphat –közölte hétfőn a Budapest Airport az MTI-vel.

2023. március 06. 11:38
null

Az ACI minden évben több mint 30 teljesítménymutatót vizsgáló felméréssel térképezi fel világszerte 400 nemzetközi repülőtér szolgáltatásainak minőségét. Ez alapján tavaly minden negyedévben kimagasló eredményt ért el a budapesti repülőtér; a pontszámok minden korábbi értéket és a régiós versenytársak pontjait is túlszárnyalták.

Az utasok általános elégedettségi szintje egész évben ötös skálán 4 pontot meghaladó értéken állt, és jelentősen magasabb volt, mint a legforgalmasabb 2019-es évben - ismertette a Budapest Airport. A közleményben kiemelték: a Budapest Airport által az elmúlt 4 évben végzett fejlesztések értéke 2022 év végére elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig a 100 milliárdot is meghaladja majd.

A fejlesztések között kapacitásbővítő, infrastrukturális, fenntarthatósági és egyéb, utasélményt növelő beruházások is találhatók. Felidézték azt is, hogy a Budapest Airport tavaly zsinórban kilencedszer nyerte el a Skytrax Kelet-Európa legjobb repülőtere díját, az utóbbi évek fejlesztései nyomán pedig a repülőtér a Családbarát Hely tanúsító védjegyet is megkapta. Tavaly rangos elismerésben részesült a cargo üzletág is, amikor

elnyerte az Air Cargo News Awards Az év cargo repülőtere díját, lekörözve Szingapúrt, Brüsszelt és Liége-t.

A Budapest Airport továbbra is tagja annak a 34 repülőtérből álló nemzetközi elit csapatnak, amely karbonsemlegesen működik, ezen kívül a vállalat fenntarthatósági törekvései kiérdemelték az Effekt 2030 Zöld egyensúly kategóriájának 2. helyét és a Deloitte Zöld Béka díját is. A Budapest Airport marketing tevékenységét a World Routes Marketing Awards Legjobb légitársasági marketing díja is elismerte, a társaság kommunikációs tevékenységét pedig 2020-ban az Eventiada IPRA Golden World Awards Legjobb reputációmenedzsment díja igazolta vissza.

Munkáltatóként az Investors In People aranyfokozatú minősítését tudhatja magáénak a vállalat, sőt, a szervezet által megmérettetett cégek közül a világ 7 legjobb munkaadója közé is bekerült – sorolta a reptérüzemeltető közleménye.

(MTI) 

Nyitókép: Arpad Kurucz / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
linkeloe
2023. március 06. 15:36
Parkolási díj szempontjából mindenképpen.....
fado
2023. március 06. 13:50
Balliberálisok most szomik
need-info
2023. március 06. 12:48
Hoppá!
Istók3
2023. március 06. 12:14
"Mi a fene? Most nyomják fel az árát, eladás előtt! " Biztos. Hiába a fejlesztések az indulási oldalon, az érkezési oldalon nem történt semmi. Rövidek a futószalagok, és kevés van belőlük. Amikor bejön 2-3 gép egyszerre, akkor össze-vissza keringenek a bőröndök a futószalagokon. Illetve sorban állás van a WC-k előtt, mert az egész csarnokban csak 1 van. Az utasok számának növekedése miatt a váró is túlzsúfolt, kajára is várni kell, néha ülőhely sincs. A WC-k koszosabbak, mint más reptereken. Ezek miatt érthetetlennek tartom a díjat. Hacsak az nincs, amit te írtál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!