Dévényi: Dobrev Klára egészen elfogadható figura, csak egy baja van, hogy Gyurcsány Ferenc a férje

2023. március 26. 15:24

A Petőfi Zenei Tanács visszahozza az „aczéli TTT” időszakát? Vajon jobb lenne egy „Árnyék Petőfi Zenei Tanácsot” is létrehozni? Erős szóváltás volt az ÖT-ben.

2023. március 26. 15:24
null

Újfent megnéztük az ATV ÖT című közéleti műsorát, ahol ezúttal is volt miből csemegézni. Szó esett Putyinról, Dobrev Klára londoni útjáról, a Parlament konyhájának árairól, illetve a frissen megalakult Petőfi Zenei Tanácsról is.

Czeglédi Zoltán szerint „az előválasztás egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy naponta kellett mindenkinek eltakarnia a szemét és befognia a fülét, aki meglátta vagy meghallotta Márki-Zay Pétert. Iszonyatosan komolytalan dolgokat csinált, (...) és nagyon sokat rongált az ellenzék helyzetén.” Czeglédi szerint ennek az antitézisét próbálja megépíteni a DK, amihez megvan a története is, „hiszen az előválasztáson az egyébként mindenki által kompetensnek gondolt Dobrev Klárát győzték le azzal, hogy inkább jöjjenek a kiábrándult fideszeseket megszólítani képes jobboldaliak által támogatott Márki-Zayok”.

Mindennek fényében Czeglédi kijelenti, hogy szerinte Dobrev Klára londoni látogatása az ellenzéknek szólt.

Dévényi kifejti: ő szintén megnézte Dobrev Klára bejelentkezését Londonból.

jegyezte meg a műsorvezető.

Hont András szerint pedig a DK hiába alakít árnyékkormányt, ír programok, utazik tárgyalni vagy ad víziót, hiszen, amikor Gyurcsány Ferenc megjelenik, akkor minderre a törekvésre felkerül egy bohóc sipka.

„Párbeszédizmus”

Czeglédi a Párbeszédet sem kímélte az adásban. Elárulta, hogy kitalált egy új szót: a „párbeszédizmust”, amelynek jelentését aztán ki is fejtette beszélgetőpartnereinek.

– mondta.

Petőfi Zenei Tanács

Dévényi felsorolta a Petőfi Zenei Tanács tagjait, majd hozzátette: „ez elsőre úgy hangozhat, mint egy kiöregedett fiúbandának a nosztalgiakoncertjére való összeállás.

Hont András szerint azon túl, hogy „roppant muris” a névválasztás, örül neki, hogy Demeter Szilárd valóban hozzáértő emberekkel töltötte fel a tanácsot, és nem a Kárpátia, az Ismerős Arcok zenészeivel, vagy Kis Grofóval.

Vona Gábor szerint minden autoriter hajlamú rezsimenk van egy ütemterve, hogy mikor mit foglal el – politikai hatalom, államigazgatás, média, majd a kultúra. „Ez a kultúrkampf része. De ez a legcsúszósabb talaj. A hatalom akkor kezd tragikomikussá válni, amikor a kultúrával próbál babrálni. A kultúrát nehéz irányítani” – fejtette ki Vona, majd hozzátette:

Konok Péter szerint az ellenzék mindenből szekértábor politikát csinál, de „itt most a kormány csinál egy jól fizetett gittegyletet”. A történész szerint a jobbik eset az, ha ezek az emberek „nem csinálnak semmit, csak teázgatnak, a rosszabb eset pedig az, hogy az »aczéli TTT« jön elő újra”. Ezen aztán a résztvevők össze is vesztek. Hont szerint például Sziámi sosem fog aczéli módon működni, Konok véleménye viszont az, hogy bárkit domesztikálhat a hatalom.

Az adás végén Vona Gábor próbálta oldani a hangulatot azzal, hogy szerinte az lenne a megoldás, ha megalakulna az „Árnyék Petőfi Zenei Tanács”.

 

Nyitókép: Öt

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. március 30. 05:49
"..Dévényi: Dobrev Klára egészen elfogadható figura, csak egy baja van, hogy Gyurcsány Ferenc a férje.." AHA! MEG HOGY HÜLYE A PICSA...JELENTŐSSEN! EGYÉBBAJNINCSEN VÉLLE....
Vakfolt
2023. március 29. 11:32
Dobrev Klára egészen elfogadhatatlan figura, és az a legkisebb baja, hogy Gyurcsány Ferenc a férje.
lendvaiildiko
2023. március 27. 05:58
Hagyja ott Férfit! Nösüljön meg, vegye Vadait feleségül..
Rocktoberi
2023. március 27. 05:00
A bolgár boyler ugyanolyan irritáló, szarházi figura mint a férje. Feri este matat az ágyban. Klári! Ez a te faszod vagy az enyém?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!