Szanyi tőmondatokban osztotta ki a hétvégén megszólaló ellenzéki pártokat

2023. február 06. 15:00

Az ISZOMM alelnöke, a volt szocialista politikus a Mandinernek azt mondta, a DK a disszidenseket, a Momentum a saját messiását ünnepelte meg, azon meg csodálkozik, hogy az MSZP-nek most tűnt csak fel, hogy elszipkázzák a politikusaikat.

2023. február 06. 15:00
null
Almási B. Csaba

Nagyüzem volt a hétvégén a pártpolitikában. Hogyan értékeli az elhangzottakat, különösen ami az ellenzéki együttműködés jövőjét illeti?

Ezt nagyon röviden meg tudom fogalmazni.

De hogy utána mi legyen, abban semmiféle egység nincsen.

S hogyan vélekedik a politikustársai többi megjegyzéséről?

Ez sem lesz túl hosszú. Amíg a kormány a képzelt ellenségeivel, illetve az ellenzékkel foglalkozik, addig az ellenzék többnyire önmagával, időnként a Fidesszel. Így a nép a két cintányér között a levegő.

Ön szerint a beszédek alapján fog változni valami a belpolitikában?

Á, semmi, semmi, semmi! Bocsánat, de finoman szólva is mosolyt fakasztónak tartom, hogy az egyik párt óriásplakátkampánnyal hirdeti meg a saját messiásának az érkezését. Jó, hát volt már ilyen, de a politikában én ezt kicsit gyerekesnek tartom. A DK-nál meg a hozzájuk disszidáltakat ünnepelték meg. Ez történt, vagy volt valami más is?

Hát nem nagyon. De mit szól ahhoz, hogy a szocialisták azért rendesen kikeltek Gyurcsányék ellen, hogy elszipkázzák a politikusaikat?

Most vették észre?! Már 2011-ben is feltűnhetett volna nekik.

Mi ebben az újság tizenkét év múltán?!

S tartott még kongresszust az LMP is, ahol Ungár Péter társelnök kijelentette, az összefogás halott.

Na, látja, ezt kifelejtettem volna, mert az LMP-t én csak Ungár Péterként ismerem. Az egyébként számomra mindegy, hogy csak ő van vagy van mögötte párt is. A lényeg az, hogy Ungárnak egyre jobbak, egyre relevánsabbak a megszólalásai. Kifejezetten pozitív a véleményem róla.

Nyitókép: Mandiner, Mátrai Dávid

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marianer
2023. február 06. 20:09
Értesítem a tisztelt szerkesztőséget, hogy azokat a cikkeket, amelyek címeiben a brutális, döbbenetes, mutatjuk, beszólt, kiosztotta, nem teszi zsebre, helyretette, nem fogja elhinni, ilyet még nem látott, fejéhez kap, benézte, kattintson kifejezések szerepelnek, nem olvasom el a továbbiakban, és erre ösztönzöm T. Fórumozó társaimat is.
Bástyaelvtárs
2023. február 06. 19:49
Te Almási, Ha a fideszről es a kdnp ről is kérdeztétek volna Szanyi kapiányt, akkor azokról is rövid sommás lesújtó véleménye lett volna . Csak akkor ugye nem adhattad volna ezt a bulváros címet a propaganda cikkkednek, h Szanyi az ellenzéket szidja tőmondatokban :))
pepita
2023. február 06. 18:42
Szerintem ez az ember még most sem érzett rá a szellemi,vagy fizikai munka örömére. Megmaradt az élősködés szintjén.
5m007h 0p3ra70r
2023. február 06. 17:44
Egyedül vagyunk Tibor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!