„Iszonyú hibákat követtünk el” – önkritikusan nyilatkozott Demszky Gábor

2023. február 01. 11:50

A decentralizációt ma már rossznak tartja az egykori liberális politikus.

2023. február 01. 11:50
null

Önkritikus interjút adott Demszky Gábor a XX. Század Intézet Arcok a múltból című sorozatában. A Budapestet 1990 és 2010 között vezető SZDSZ-es politikus főpolgármesteri időszaka legnagyobb eredményének azt tartja, hogy Budapest egy szürke, leszakadó településből multikulturális világváros lett. Kiemelte a Fesztiválzenekart, a Sziget Fesztivált, a Trafót, a Levéltárat, a Szabó Ervin Könyvtár bővítését és a szociálpolitika eredményeit.

Ugyanakkor iszonyú hibákat követtünk azzal, hogy szétdaraboltuk Budapestet. Ezzel egy olyan helyzetet hoztunk létre, amelyben egyrészt párhuzamos feladatok vannak, kerületi, illetve fővárosi szinten, másrészt megoldatlanságok, például a BKV és a tömegközlekedés. Gyengítettük Budapestet és hagytuk, hogy kilendüljön a teljes centralizáció irányából a teljes decentralizáció irányába” – fogalmazott Demszky, aki további bűnnek tartja azt, hogy nem oldották meg a BKV finanszírozását. Véleménye szerint szinte minden, ami a jelenkor feszültségeit okozza, már jelen volt 1990-ben. Ezeknek egy része a helyes irányba indult és megoldódott, de most azok a strukturális problémák feszítik szét a magyar rendszert, amit akkor okoztak.

( Az interjú még 2012-ben készült, a You Tube-ra azonban csak 5 napja került fel.)

Nyitókép: YouTube

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. február 02. 19:35
Mész mécs, gerő és tgm után a pokolra asszonyverő patkány. Jó helyen lesztek együtt csermanekkel, rosenfelddel és a többi zsidó-kommunista patkánnyal.
grad
2023. február 02. 16:42
Érdekes, Tarlós alatt nem volt baja a decentralizációval.
Kamcsatka5
2023. február 02. 12:28
Hát igen! Ahogy a szaporítóanyag horn gabuci mondta: a rendszerváltás az szdsz forgatókönyve szerint ment le, hogy rohadnának meg a pálmerrel együtt!
Kamcsatka5
2023. február 02. 12:27
Hát igen! Ahogy a szaporítóanyag horn gabuci mondta: a rendszerváltás az szdsz forgatókönyve szerint ment le, hogy rohadnának meg a pálmerrel együtt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!