Zalai ál-Jézus: Jó pénzért gyógyított, a fiatal lányokat szexre is rávette

2022. december 07. 13:25

Most hat évet is kaphat.

2022. december 07. 13:25
null

„Ő a valódi Jézus Krisztus! Ne bántsátok!” – írta a plakát T. Miklós, azaz a zalai ál-Jézus kapcsán. A férfi magát Jézus reinkarnációjának adta ki, egy szektát épített ki maga köré erre alapozva, 

„A Zala megyei Teskándon élő Miklós évtizedek óta adta ki magát energiával gyógyító mesternek. Főként csoportos foglalkozásokat tartott, de az is előfordult, hogy egyénileg fogadta a »betegeit, tanítványait«. A nyugdíjas közgazdász önmagát naiv, jámbor, a pénzügyekhez, az anyagi természetű dolgokhoz nem értő személyként tüntette fel, hogy azt a látszatot keltse, számára nincs jelentősége a pénzben mérhető javaknak: ezt Zala, Somogy, de még Pest megyében is bevették a teskándi Jézustól” – írta a Blikk.

A betegeitől a zalai ál-Jézus szertartásonként nyolcezret kért, viszont a botrány nem emiatt tört ki, hanem amiatt, hogy több befolyásolható fiatal lányt is ágyba vitt. A hírek szerint több, alig húszéves lány is lefeküdt T. Miklóssal, aki a „híveket” érzelmileg zsarolta és befolyásolta.

Teskánd polgármestere, Sipos László így nyilatkozott a zalai ál-Jézusról: 

Egy olyan személyt azért ismerek, aki kapcsolatba került vele. A családtagja súlyos betegségben szenvedett, amivel az orvosok már nem tudtak mit kezdeni. Az illető részt vett Miklós szeánszán, ami után állítólag javulásról számolt be”.

Miután kiderült, hogy az ál-Jézus kihasználta a benne megbízó zalaiakat és a befolyó pénzekből magát finanszírozta, az egyik sértett a pénzét követelte tőle. T. Miklós viszont ekkor az autójába zárkózott, amelynek az ajtaját a becsapott személy a következő monológ előadása közben ráncigálta: Nyisd ki, szállj ki, te hülye c...ny, tönkretetted a családomat, az életemet, csaló hazug, rabló tolvaj vagy, f@szodnál fogva rángatlak ki, elintézlek még ennyi idősen is!”

Nyitókép: Pixabay

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2022. december 08. 15:56
A jó szex gyógyító hatású.. :-)
Vakfolt
2022. december 08. 09:00
Kistérségi Jézus, potya digidugival.
Dorset Naga
2022. december 07. 17:41
Mi csak T.Pétert ismerjük.:)))
Odone Ricci
2022. december 07. 17:15
Ennek a hírnek mi köze van a kitett görögkatolikus ikonhoz ? ! ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!