Jobban bíznak Dobrevben az ellenzéki szavazók saját pártjuk vezetőinél az IDEA szerint

2022. november 08. 15:59

A Gyurcsány-párt árnyék-miniszterelnöke Jakab Pétert, Márki-Zayt, Kunhalmi Ágnest, Toroczkai Lászlót, Karácsony Gergelyt, Ungár Pétert, Gyöngyösi Mártont és Gelencsér Ferencet is maga mögé utasította.

2022. november 08. 15:59
null

Az IDEA Intézet 2022. szeptember 29. és október 9. között készített reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a jelenlegi gazdasági válság kezelésére

az ellenzéki szavazók 49 százaléka Dobrev Klárát, 10 százaléka Jakab Pétert, 7 százaléka Márki-Zay Pétert tartja a legalkalmasabb politikusnak.

A Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke a legtöbb ellenzéki párt szavazótáborán belül is kiemelkedő támogatottságot élvez, a kutatás alapján az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, a Jobbik és a Momentum hívei is nagyobb arányban bíznak Dobrev Klára, mint saját pártjuk vezetőjének válságkezelő képességében – olvasható az Index által közölt kutatásban. 

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2022. szeptember 29. és október 9. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és régió tekintetében.

A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és Facebook felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. A 1800 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,3 százalékpont.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hill
2022. november 09. 13:26
Rohadtul érdekelne, mi a különbség. Bár végül is a fos és a szar sem egyforma
roughneck
2022. november 08. 19:58
Semmi kozunk hozza, szerencsere... Dobrev Klara a baloldal problemaja, nem a mienk.
6.sztrovacsek
2022. november 08. 19:43
Naháááááát..... Gondoltad volna NERtárs?
hátakkor
2022. november 08. 19:04
Tehát Clara Dobrev Klein megelőzte a házi verseny győztesét, MZ/X-et. Beszarás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!