Párbeszéd: Orbán Viktor elárulta mindazt, ami az 1956-os forradalom lényege

2022. október 23. 12:09

A párt szerint az, hogy „itt tartunk”, kizárólag az Orbán-kormány bűne.

2022. október 23. 12:09
null

„1956-ban az embereknek volt egy teljesen jogos vágyuk. Vágytak a szabadságra, vágytak az önrendelkezésre, és egyetértettek abban, hogy nem akarnak idegen államok bábjai lenni. Ma Magyarország egy idegen nagyhatalom bábja, és ez a nagyhatalom ugyanúgy Moszkvában székel, mint ahogyan 1956-ban” – olvasható a Párbeszéd Magyarországért hivatalos Facebook-oldalán közzétett ünnepi bejegyzésében.

1956-ban az ember még büszke lehetett arra, hogy magyar

A közlemény szerint az, hogy itt tartunk, kizárólag az Orbán-kormány bűne, hiszen a miniszterelnök „gyalázatot hoz a hazára” és

miközben 1956-ban az ember büszke lehetett arra, hogy magyar, most nem mondhatja el ugyanezt magáról.

„Vajon, ha az 1956-os szabadságharcosaink ma itt lennének közöttünk, mit gondolnának a szabadság és a szuverenitás melletti kiállásunkról, vagy épp annak elmaradásáról; Orbánék mismásolásáról, mellébeszéléséről?” – teszik fel a kérdést, majd megjegyzik: az elnyomó hatalom akkor is azzal próbálkozott, hogy megossza az embereket, hogy megfélemlítse őket, hogy elhallgattassa őket.

„De ezeknek az embereknek volt annyi bátorságuk és bölcsességük, hogy a szolidárist választottak, és kiálltak azért, amiben hittek. Példaértékű volt ez az összetartás” – zárja közleményét a párt.

Nyitókép: Facebook / Párbeszéd Magyarországért

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2022. október 24. 01:08
Orbán Viktor miniszterelnök úr semmit sem árult el. A Párbeszéd egy dolgot: a hazát.
foldizs
2022. október 23. 20:53
Bucsa után Sz. Bírónak az az erős benyomása, „hogy elvesztette alanyiságát, szubjektivitását Orbán az orosz viszonylatban”, tehát „valamilyen oknál fogva nem tud úgy viselkedni, mint ahogy szerintem a magyar közérdek megkövetelné”, és ezalatt nem azt kell érteni, hogy mi kapunk gázt, mert sok ország meg tudja oldani ezt a problémát úgy, hogy Oroszországgal nem kell különleges kapcsolatot fenntartania. Arra a kérdésre, hogy lehet, hogy zsarolják Orbánt, azt mondta, „így van”, szerinte a kormányfő valamilyen módon elvesztette a képességét, hogy autonóm módon viselkedjen Putyinnal és az orosz vezetéssel, nem szabad ember Oroszország viszonylatában. Hogy miért nem szabad Orbán, azt Sz. Bíró nem tudja megmondani, de a szabadságának elvesztése szerinte világosan látszik.
formaegy
2022. október 23. 19:39
)))))))))))))))))) Jujjjjjjjjj, de nevetek. Pb. Az "agytrösztök" gyülekezete. ))))))))))))) Parazita Agytröszt Karácsony is megszólalt? Milyen nyelven? Édes Istenem! Már csak ezek hiányoztak. ))))))))))))
Kristály
2022. október 23. 17:07
1% jóindulattal. Kukába valók vagytok és oda is kerültök .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!