Kolosszális bakival emlékezett meg az egy évvel ezelőtt zajlott előválasztásról Márki-Zay

2022. október 17. 18:07

Százhalombattával példálózott, de azt már nem sikerült eltalálnia, merre is van a város.

2022. október 17. 18:07
null

Márki-Zay Péter szerint az előválasztás a demokratikus kiválasztási rendszer fontos és szerves része lett. Mint írta:

Az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje továbbra is azt hiszi, hogy az előválasztás az elmúlt évek egyik legnagyobb politikai innovációja volt, valamint az egyetlen járható útja annak, hogy az ellenzékiek maguk választhassák ki a helyben leginkább beágyazott és a legtöbbek által támogatott jelöltet. Úgy folytatta: meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy az előválasztáson győztes jelöltek az önkormányzati választáson pártlogók nélkül, helyi civilek összefogásában, egyesületi színekben vagy függetlenként vegyék fel a versenyt a Fidesz jelöltjével szemben.

Állítása szerint a vasárnap történt százhalombattai siker ékes bizonyítéka annak, hogy pártlogók nélkül, civilként nagyobb az esély a győzelemre.

– írta Márki-Zay Péter, a probléma ezzel pedig csak annyi, hogy Százhalombatta Pest megyében van. Így továbbra sem tudni, mire gondolt a költő. 

Fotó: Facebook-képernyőfotó
Fotó: Facebook-képernyőfotó

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2022. október 18. 16:02
Remélem, hogy a "nemzetközi " Soros hálózat ellenére börtönbe kerül ez a eszemét!
Nabakker
2022. október 18. 11:26
Biztos ő adott útmutatást annak a migránsnak is aki a Balatonon akart Olaszországba jutni.
bandi-NER
2022. október 18. 10:52
Orbán így idézte a magyar himnusz harmadik versszakának utolsó két sorát: „Mátyás királynál is a mi seregünket nyomta Bécsnek büszke vára”
Alcofrybas
2022. október 18. 08:29
„A település neve 1903 óta Százhalombatta, 1950-ig Fejér Vármegyéhez, jelenleg pedig Pest megyéhez tartozik.” A nemesjeles kőkorszak óta szittya Százhalombattát a tetűcsúszdás kommunisták baszták hozzá a tetűhintás Judapesthez, baszodanyád, faszkivan már! Rácok, dologra! Itt az ideje, hogy TISZTELJÜK AZ ŐSI RENDET! https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Szazhalombatta/pages/tortenete/003_szazhalombatta_tortenete%20napjainkig.htm
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!