Török Gábor: A mostani kétharmad a magyar kormány komoly megerősítését jelenti Brüsszellel szemben

2022. április 04. 22:32

Az elemző szerint mint egy profi csapat, úgy mosta le a Fidesz az amatőr ellenzéket.

2022. április 04. 22:32
null

Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorának volt a vendége. A politikai elemző elmondta, hogy szerinte az ukrajnai háború kezelése sokkal jobban sikerült Orbán Viktornak, mint az ellenzéknek. „Egyszerűen azt lehetett látni, mintha egy profi focicsapat vonult volna ki a pályára, vele szemben pedig egy amatőr klub csapattagjai játszottak volna.”

Elmondta, hogy szerinte a hazai választási rendszer hatalmas csapda az ellenzék számára, mivel 2014-ben a Fidesz 43%-ot kapott, az ellenzékre többen voksoltak, ám a szavazatokat nem lehetett összeadni, a Fidesz vitt mindent akkor is.

Az elemző elmondta továbbá, hogy szerinte a kétharmad a kormány komoly megerősítését jelenti Brüsszellel szemben.

Mivel ez a magyar választók akarata, így megkerülhetetlen lesz a végeredmény Orbán Viktorral szemben, és ez növeli érdekérvényesítő képességét az Unióban.”

Török beszámolt arról, hogy szerinte borzalmas üzenete van annak, hogy az eredményhirdető végén Márki-Zay egyedül állt ki a színpadon. Szerinte a jelölt most egy ideig lehet, hogy feladja vagy szünetelteti országos politikai ambícióit.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád 

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mukesz
2022. április 05. 11:11
Nem volt olyan elemző, közvélemény-kutató aki eltalált volna BÁRMIT! Most, hogy vége, kiállnak a szakértők szakérteni és elemezni. Hát nem csodás?
Ferry63
2022. április 05. 10:45
Azt nem tudom hol van az a sok nagyhangú rohadék!! Milyen mocskos módon tudták a hangjukat felelelni! Feró ,Klára mama, angol Karácsony , Fegyőr, Jakab, CIA Szabó, Cseh , díszes névsor, miért nem ugattok mint eddig?!! Hol vagy gyökér uszító, röfögő zsírdisznó Juszt, dadogó Vágó Pista!? Na és persze Jakab jelentkezzél a Csillagba, az új neved Jakab Joli lesz!!!
Armageddon
2022. április 05. 10:40
Milyen ti pártotok? Nekem egyik sem a pártom te fasz!
beatrix8642
2022. április 05. 09:19
Igénytelenséged, butaságod, komcsi, bolsi, libernyák hovatartozásod mindenki ismeri. Hiányzik, hogy szokásos mondatod még nem írtad. Tudod ennyire lökött ki engem a Mandi! Hiteltelen, súlytalan, analfabéta, súlytalan senki vagy. Egyszerűen lesajnálnak! Kata56-t is ezt teszi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!