Volner János: Ha nem akarunk háborút, ne szavazzunk rájuk!

2022. február 23. 12:50

„Most már háborút is akarnak!” – jelentette ki a baloldal kapcsán a politikus.

2022. február 23. 12:50
null

A Volner Párt elnöke Facebookon osztotta meg gondolatait a baloldal és az Ukrán konfliktus kapcsán. Szerinte „ezer és ezer szempontot és okot vonultattunk már fel, hogy miért életveszély a magyar nemzet számára, ha a baloldali összefogás hatalomra jut Magyarországon”.

Kifejtette, hogy egy olyan korszak jönne el, „amelyhez képest az MSZP-SZDSZ kormány a nemzeti érdekképviselet zászlóshajója volt”. Ezek után felsorolta, hogy szerinte milyen problémákkal kellene szembenézni Márki-Zay győzelme esetén. „A hazafias, patrióta gondolkodás szélsőségessé nyilvánítása, Brüsszel beteges gondolkodású bürokratáinak feltétel nélküli gazdasági és szellemi kiszolgálása, a bevándorlás erőltetése, egyházellenesség és egyházüldözés, az oktatás és a kultúra erőszakos átbolsevizálása” – sorolta.

Kiemelte, hogy véleménye szerint „most már háborút is akarnak!”  Majd Márki-Zay Péter kijelentéseire hivatkozva leírta: a baloldal miniszterelnök-jelöltje „egyértelművé tette, hogy az ukrán-orosz, valójában amerikai – orosz konfliktusban minden tekintetben a létező legszervilisebb módon, túlkompenzáló eminensként kész kiszolgálni a nyugati érdekeket, azaz Biden papa háborús héja kormányzásának globalista-világcsendőr érdekeit” – szögezte le.

Emellett megemlékezett Fekete-Győr Andrásról is, aki kijelentette: fegyvereket küldene Ukrajnának.

Végül szó szerint idézi Márki-Zay szavait: „Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk.” Valamint hangsúlyozta, hogy arra a riporteri kérdésre, hogy a segítségnyújtásba akár a magyar katonák Ukrajnába küldése is beletartozik-e, ezt mondta: „Hát, hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is”.

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sweet Gusztáv
2022. február 23. 23:55
Volner,Volner,anyád nem mondta,hogy nagy egy marha vagy?
states
2022. február 23. 18:52
Lehet, hogy mag vagy, tökmag. Amúgy meg egy büdös komcsi köcsög.
jött a csősz és mindenkit hazazavart
2022. február 23. 15:37
ez a hülye ellenzék. nem tűnik fel senkinek, hogy éppen azt a szerepet játsszák, mint 1941 áprilisában bárdossyék? teleki ellenállt, de ezk ott lihegtek jugoszlávia ellen a németek sarkában és az oroszok elleni háborúért. húdemegérte.
Szittya66
2022. február 23. 15:16
Végre újra lehetnének nemzetközi brigádok, mint a spanyol polgárháborúban. A magyar kontingensben Vadai lenne a főparancsok a rengeteg katonai tapasztalatával, Fletó meg a szakács.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!