Kanász-Nagy Máté országot jár, az újpesti szociális ágazat vezető nélkül maradt

2022. február 28. 13:09

Márki-Zay Péter LMP-s programfelelősének „Újpest + Megbecsülés” elnevezésű programja gyakorlatilag segélyezéssé silányította a kerületi idősek irányába tett korábbi, Wintermantel-féle önkormányzati gesztuspolitikát. A Fidesz helyi képviselője nyilatkozott lapunknak.

2022. február 28. 13:09
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Márki-Zay Péter baloldali kormányfőjelölt minap Kanász-Nagy Mátét kérte fel a szivárványkoalíció szociális és esélyegyenlőségi programfelelősének. Az LMP társelnöke és stábja már felvázolt egy elméleti programot, amelyben a 2010 előtti időszakhoz hasonlóan, kormányváltás esetén ismételten a segélyezésre helyeznék a hangsúlyt. Kanász-Nagy több mint két éve tölti be alpolgármesteri tisztséget Újpesten, érdemes tehát rápillantani:

mit is jelent a gyakorlatban a baloldali szociális érzékenység szűkebb pátriájában.

2019-ben a szociálpolitikai végzettséggel rendelkező zöldpolitikus hevesen támadta a jobboldali kerületi vezetést. Wintermantel Zsolték idős emberek számára biztosított természetbeni juttatásait „megalázó krumpliosztásnak” titulálta, a bejáratott program helyett „modern szociálpolitikai megoldásokat” ígért – emlékeztetett az Újpesti Hírek.

Az önkormányzati választásokat megelőzően a hivatal és az önkormányzati cégek dolgozói – a képviselők segítségével – egy hétvégén húszezer csomagot osztottak szét a kerületieknek, 120 millió forint értékben.

Több sebből vérző módosítások

A momentumos Déri Tibor-vezette városvezetés először egy utalványokra épülő, jóval kisebb büdzsével működő rendszert vezetett be. 16 ezer nyugdíjasnak jutott 5000 forint értékű utalvány, amelyeket a kerületi piacon lehetett beváltani. Az újítás ugyan időigényes, a szépkorúaknak komoly fáradtságot okozó lépés volt, de bizonyos kompromisszumok mellett a jobboldali képviselők is elfogadták a döntést.

A rendeletalkotásnak Dériék öt alkalommal futottak neki. Budapest Főváros Kormányhivatala – Nagy István önkormányzati képviselő bejelentése alapján – az első jogszabályok megalkotása, illetve módosításai során három alkalommal is törvényességi felhívással élt, az utolsó kettő még törvényességi felülvizsgálat alatt van. A felhívásra azért került sor, mert a végrehajtás sértette az idősek személyes adatainak védelmét. Az utalványokat kiosztották, majd a rendeletet megsemmisítették. A nagy igyekezet közepette ezért a Nemzeti Adat és Információvédelmi Hivatal (NAIH) négymilliós bírsággal is sújtotta a kerület önkormányzatát.

Megbecsülés helyett segélyezés

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen viszont már egy olyan javaslatot fogadtak el, amely sokak nemtetszését váltotta ki. Az „Újpest + Megbecsülés” elnevezésű program

gyakorlatilag segélyezéssé silányította a kerületi idősek irányába tett önkormányzati gesztuspolitikát.

Csomagok. Baloldal. Budapest
Csomagok. Baloldal. Budapest

A baloldali többség döntése értelmében – amely a rendelet ötödik módosítása volt – a nyugdíjasok támogatására szolgáló program a Szociális Rendelet része lett. Kanász-Nagyék azt írták, hogy a mindössze négy érdemi szakaszból álló jogszabálynak köszönhetően 45 milliós támogatáshoz jutnak hozzá az újpesti nyugdíjasok.

Azonban, amit már nem említ az újpesti baloldal, az az, hogy ebből a negyvenöt millióból 12 millió postaköltség, így már csak harminchárom millió jut az idős emberekre – hívja fel a figyelmet ugyancsak az Újpesti Hírek.

Az Újpest + Megbecsülés programban évente csupán egyszer lehet részesülni; a juttatáshoz pedig úgy juthatnak hozzá a szépkorúak, hogy előbb a hivataltól igényelnek egy segélykérő formanyomtatványt, azt helyben vagy otthon kitölthetik, majd azokat vissza kell vinniük a Szociális Osztályra. A nyugdíjszelvény mellé jövedelemigazolást is kérhet az önkormányzat, amit pedig vagyon- és jövedelemvizsgálat követ. Mindemellett megkérdezhetik, hogy a kérelmezőnek van-e a tartásra képes és arra kötelezhető hozzátartozója. Ha minden rendben megy, postai úton előbb egy határozat, majd a segély is megérkezik.

Dériék egy sávos rendszert hoztak létre: akinek a nyugdíja 49 875 forint alatt van, 8 000 forint segélyt; akinek ennél több, de 99 750 forintot nem meghaladó a nyugdíja, az 5 000 forint segélyt kaphat. Akinek a nyugdíja több mint 99 750 forint, de kevesebb, mint 149 625 forint, még kaphat 3 500 forint segélyt. Akinek efölött van a nyugdíja, már nem.

Nagy István: Ez a döntés megalázó, sérti az idősek méltóságát

Nagy István a Mandinernek azt mondta, hogy Wintermantel Zsolt polgármestersége idején a városvezetés eredeti célja minden Újpesten élő idős ember valódi megbecsülése és támogatása volt. „Az idősebb generáció minden támogatást és emberi gesztust megérdemel az újpesti közösségtől. Most már nyilvánvalóvá lett, hogy ebből a segítségből ettől kezdve évente egyszer igénybe vehető segély lett, amihez kérelem benyújtása és hivatali eljárás után, nem pedig alanyi jogon lehet hozzájutni.

Ez megalázó, az idős emberek méltóságának megsértése.”

A kormánypárti képviselő emlékeztetett: Márki-Zay szociális és esélyegyenlőségi programfelelős a legutóbbi képviselő-testületi ülésén utalt is rá, hogy nem minden jogosult fogja igényelni a segélyt.

A legutóbbi rendelet Nagy István szerint nem csak jogszabálysértő, hanem sérti a rászorultság elvét és az esélyegyenlőséget is, és mivel kifogásait sem az LMP-s alpolgármester, sem a képviselő-testület baloldali többsége nem fontolta meg, ezért kénytelen volt ismételten törvényességi felülvizsgálatot kérni.

A kormánypárti politikus biztos abban, hogy megint törvényességi felhívás lesz az ügy vége, ami már sorban az ötödik lehet. Ezt szégyenletesnek tartja, minderről tájékoztatta a momentumos polgármestert. A probléma gyökerét egyértelműen abban látja,

hogy Kanász-Nagy Máté az elmúlt két és fél évben az LMP társelnöki feladataival, Márki-Zay Péter és a baloldal kampányával volt elfoglalva.

„Márki-Zayhoz hasonlóan országot jár, nem jár be dolgozni. Ezért az újpesti szociális ágazat vezető nélkül maradt, a szociális igazgatás területén pedig csődöt mondott” – tette hozzá.

Képek forrása: Facebook

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2022. február 28. 15:31
Van olyan buta, mint másik 6 kisdobos pajtása!
zuriktodor
2022. február 28. 15:28
Butább, mint a Fegyőr és rettentesen tompa a jellege.
Szittya66
2022. február 28. 14:58
Megismerni a kanászt cifra járásáról, tűzött-fűzött bocskoráról, tarisznyaszíjáról! Hej, élet, élet, kanász élet, ez aztán az élet, ha megunom magamat, magam is úgy élek!
nyugalom
2022. február 28. 14:44
Ez a kupac egy demagóg 00! Kanasznak is alkalmatlan! Törtető senkihazi es nagyon buta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!