Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság Cseh Katalinék ügyében

2021. október 19. 16:59

A NAV és az OLAF is vizsgálódik a családi cég körül.

2021. október 19. 16:59
null

Mint arról a nyár folyamán beszámoltunk, a Közbeszerzési Hatóság (KH) is vizsgálódik a Cseh Katalinhoz köthető cég miatt. A Pannónia Nyomda a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközponttal kötött szerződést, amelyet idén márciusban módosították, ebben a pandémiára előre nem látható okként hivatkoztak.

A Demokrata megkeresésére a KH közölte: hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményeztek a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt. Mint írták, 

„a vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy valószínűsíthetően nem felelt meg a közbeszerzési törvénynek a »Magyarország Nemzeti Atlasza nyomdai kivitelezése« tárgyú közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés módosítása, mivel a pandémiára és annak következményeire előre nem látható okként, illetve a szerződésmódosítást szükségessé tevő körülményként a módosítás időpontjában jogszerűen már nem lehetett hivatkozni.”

Nem lehetett volna pandémiára hivatkozni

A hatóság válaszában emlékeztetett arra, hogy a nyílt eljárást még 2020. november 4-én indította meg az ajánlatkérő – a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont –, majd 2021. február 15-én kötötte meg a szerződést a Pannónia Nyomda Kft.-vel, azaz Cseh Katalinék cégével. 

A szerződésben a teljesítés időtartamaként 60 napot határoztak meg, ennyi idő alatt kellett volna a nyomdai kivitelezési munkákat elvégezni. Erre azonban azért nem került sor, mert a szerződést a pandémia előre nem láthatóságára hivatkozással 2021. március 22-én módosították, holott az eljárás maga is a vírushelyzet alatt indult meg. Ilyen módon a szerződés teljesítésének időtartamát több mint 50 százalékkal hosszabbították meg, olyan körülményt előre nem láthatónak minősítve, amely már az eljárás megindításakor is ismert volt.

A Közbeszerzési Hatóság a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményezett a szóban forgó szerződésmódosítás miatt abból a célból, hogy a Döntőbizottság vizsgálja ki, valóban jogsértés történt-e.

Mint a Demokrata is írja, amennyiben ez a döntőbizottsági eljárásban bebizonyosodik, a Döntőbizottság bírságot szabhat ki mind a nyertes ajánlattevőre, mind az ajánlatkérőre. A szóban forgó jogorvoslati eljárás lefolytatására hatvan nap áll a rendelkezésére.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán 

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bimm-bamm
2021. október 20. 09:13
Ezt az ügyet még a választások előtt le kell zárni vádemeléssel, bírói ítélettel.
Kriszta67
2021. október 20. 06:37
A szécsényi ingatlan felújítására felvett milliárdok ellopása miatt nem vizsgálódnak? Milliárdok ellopásáért nem börtön járna?
Akitlosz
2021. október 20. 01:57
Vizsgálódik? Mert valószínűsíthetőleg? Amekkora lejárató kampányt erre a témára ráépített a Mandiner nagyon vérszegény még mindig ennyi idő után.
bagira
2021. október 20. 00:35
Fején olvad a vaj :) Nem lehetetlen elmenekül ámerikába 4.8 milliárddal a törvény elöl , mint Göncz Kingus a 9 milliárd sarával . Magyarokat lengyeleket gyűlölő brüsszeli haszonleső hazát haszonért áruló kommunistáktól nem idegen . Nyugat kommunista bölcső .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!