Hont: Jó lenne tudni, hogy a 168 Óra hülyült meg teljesen, vagy a DK

2021. október 16. 11:12

A lap egy azóta törölt cikkben arról értekezett, hogy a DK szerint Soros György támogatja Márki-Zayt.

2021. október 16. 11:12
null

Hont András közösségi oldalára posztolt képén az látható, hogy a 168 Óra megosztott egy „DK: Soros György áll Márki-Zay mögött” című cikket még szombat reggel. Bár a publicista is felhívja rá a figyelmet, hogy a cikkre mutató link már nem él, azonban a Civil Hetes szemlézte az írást. Eszerint:

„az ellenzéki előválasztás utolsó napja előtt, péntek délután értékelte a DK szűkebb stábja az addig elért eseményeket. Mint ismert, a miniszterelnök-jelöltségért már csak Dobrev Klára és Márki-Zay Péter van versenyben.

A lap információi szerint a Demokratikus Koalíció megbeszélésén Gyurcsány Ferenc, egykori miniszterelnök, a párt elnöke kijelentette: Soros György állt be Márki-Zay mögé, a hódmezővásárhelyi polgármester ennek köszönheti sikereit.”

Nem ártana tudni, hogy a 168 óra hülyült meg teljesen vagy a DK

összegezte a jelenséget Hont András. 

Frissítés:

A 168 Óra szombat kora délutáni órákban kiadott egy közleményt a rejtélyes cikkel kapcsolatban. Azt írták. „A Demokratikus Koalícióval és az ellenzéki előválasztással foglalkozó cikkünket az alábbi okból távolítottuk el az oldalunkról: bár a cikk készítésekor a tudomásunkra jutott információt két független forrásból is megerősíttettük, a cikk megjelenését követően azonban az érintettek hitelt érdemlően cáfolták a megjelentetett információt. Ennek fényében a cikk közlését haladéktalanul felfüggesztettük. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk.”

Nyitókép: Herbert Neubauer / APA / AFP

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rácz Gabriella
2021. október 17. 12:11
Mondják, hogy a pénznek nincs szaga. A civil szervezetek - lásd mozgalom- mennyire civilek, választásban vesznek részt ? Politikai hatalom megszerzésében mesterkednek?! Kibújnak a felelősség alól.
Somaa
2021. október 16. 19:18
Vagy esetleg szabotázs volt Bandikám...
Rocktoberi
2021. október 16. 16:25
Tényleg hülyeség. Mindenki tudja, hogy Soros a Fideszt támogatja. De amúgy a vén varangy nem szokott Magyarország ügyeibe beavatkozni.
sersem
2021. október 16. 16:09
Isten hozott a valosagban! Sok mindent nem mutat meg a media manapsag, a leghitelesebb kepet a vilagrol manapsag nem az MTV1-rol, vagy az RTL Klurol fogod kapni, inkabb a jewtubrol, fuggetlen forrasokbol. Tucatnyi oldalt tudnek neked ajanlani, amerikabol, UK-bol, Ausztraliabol, ahol egy egeszen elkpeszto vilagot lathatsz, amit a mainstream igyekszik titkolni a nagyerdemu elol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!