Pár éve még Gyurcsányt szidta a Dobrev mögé beálló Párbeszéd-szóvivő

2021. október 10. 23:48

Unalmas, összefüggéstelen közhelyparádén, állandó hepciáskodáson és mérhetetlenségig fokozott egoizmuson túl másra nem igazán képes – írta a DK elnökéről Barabás Richárd.

2021. október 10. 23:48
null

Korábban beszámoltunk róla, hogy Barabás Richárd, Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd szóvivője is Dobrev Klárára szavazott és a DK politikusát támogatja az előválasztáson. Mindez azért meglepő, mert Barabás pár évvel ezelőtt saját blogján egy

Az írásban többek közt tévképzetnek nevezi Gyurcsány Ferenc „messianisztikus tehetségét” (hogy ez alatt mit ért, nem fejtette ki – a szerk.) és a nem létező „demokratikus ellenzék mítoszát”.

Barabás felidézte Gyurcsány lemondásának körülményeit, és úgy fogalmazott, „egy ország lélegzett fel”, amikor vége lett a történetnek. „Ide vezetett a színjáték-kormányzás, a politikai bizalomvesztés,  a gazdasági válság rossz kezelése és persze egy erős, jól szervezett ellenzék Orbán Viktorral az élén” – fogalmazott, megjegyezve, hogy téves elképzelés volt, hogy az ellenzéknek össze kell fognia. 

A választási kudarc okát az ellenzék „impotenciájában” látta, és kiemelte, hogy az úgynevezett „demokratikus ellenzék” a választó szemében

Gyurcsányt, aki szerinte „unalmas, összefüggéstelen közhelyparádén, állandó hepciáskodáson és mérhetetlenségig fokozott egoizmuson túl másra nem igazán képes”, viszont ezekben mind kiváló.

Leírta többek közt, hogy olyan országban szeretne élni, „ahol a politikát nem kriplik, csontvázak, múmiák és zombik, hanem igazi emberek csinálják, igazi emberekért.”

Végkövetkeztetésképpen pedig az alábbiakat fogalmazta meg: „igazi, progresszív politikai megújulás ebben az országban akkor lesz, amikor az MSZP és Gyurcsány Ferenc végre eltűnik a közéletből, és felemelkedik az új, fiatal erő, amelyik érti a 21. századot és pont ezért játszi könnyedséggel söpri el Orbán Viktor korrupt, autoriter rendszerét.”

Borítókép: Barabás Richárd, facebook

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Abmot
2021. október 11. 10:48
barabásricsike egy icikepicike homokszemcse...mi itt Szent Imre Városban áldásos lerohasztását minden nap érzékeljük...mit várunk ettől a kis nullától? egy kis libsi korszerű, puhatenyerű, ostoba pöcsike...erre szavazott az ujbudai panelproli horda...és most benyal a dk nak...mi ebben az új? féreg a féreggel !
zakar zoltán béla
2021. október 11. 10:25
Little Richard nem APRÓ ricsárd...
cutcopy
2021. október 11. 08:52
Jó hát mit várjunk egy ilyen elvtelen kis senkiházitól, az a szilárd meggyőződése amilyen szél épp fúj aznap..
Hont András Márki Zay Péterről
2021. október 11. 08:46
Hont András: Márki Zay Péter zavarba hozta a Fideszt. Márki Zay Péter esetleges győzelme azt jelenti, hogy amit a Fidesz 2 év alatt kitalált AZ MIND KUKA! 1, az előválasztás színjáték, KUKA 2, Gyurcsány show, KUKA 3, migráció, KUKA 4 szivárványos BP vs narancs vidék, KUKA MINDEN KUKA MINDEN KUKA MINDEN KUKA MINDEN KUKA
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!