Kálmán Olga elhúzott a rózsadombi előválasztáson

2021. június 04. 19:18

Az IDEA Intézet és a Závecz Research felmérése szerint Kálmán Olga a Jobbik támogatásával fölényesen vezet a párbeszédes és momentumos kihívóival szemben budapesti 4-es számú, a II. kerületet lefedő körzetében.

2021. június 04. 19:18
null

Újabb közvélemény-kutatással jelentkezett az IDEA Intézet és a Závecz Research, amiben ezúttal a budapesti 4-es számú, II. kerületi székhelyű körzetében induló jelöltek, illetve az őket jelölő pártok támogatottságát mérték fel – adta hírül az Azonnali.hu. 

Az előválasztáson Berg Dániel, a Momentum korábbi elnökségi tagja, az európai liberális ALDE pártcsalád alelnöke, a II. kerület alpolgármestere, Cseh Katalin vőlegénye és Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti frakciójának frakcióvezető-helyettese és elnökségi tagja indul Kálmán Olga, a DK korábbi főpolgármester-jelöltje, egykori műsorvezető ellen, akit a Demokratikus Koalíció, illetve a Jobbik támogat. Rajtuk kívül indul még a független Szalai László civil jelöltként.

A kutatás szerint a körzetet jelenleg a korábbi műsorvezető, Kálmán Olga nyerné meg, a válaszadók 42 százaléka szavazna rá. Őt követi Tordai Bence 31 százalékos támogatottságával, míg Berg Dánielt a válaszadók 13 százaléka választaná meg – áll a cikkben. 

Az adatfelvétel pillanatában még Barcza Zoltán, a Jobbik korábbi jelöltjének a támogatottságát is felmérték: a Kálmán Olga javára visszalépő politikusra a válaszadók három százaléka szavazott volna, míg a civil jelölt Szalai László támogatottságát a kutatás nem vizsgálta – közölte az Azonnali. 

Fotó: MTI/Soós Lajos

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZperXXL
2021. június 06. 14:52
Foghíjas lesmárolja Olgicát? :-)
Tidal_wave
2021. június 06. 09:20
Daniel T. Berg, the carpet bagger number one... Úgy látszik nem sikerült eléggé "lokálpatriótává" fazonírozni...
syphax
2021. június 06. 07:43
Itten a mellékelt képen OLGICÁT LESMÁROLJA A KAMUGERI. Érdeklődéssel figyeli a belpesti jónép: VAJON SMACIZNI ÉS ELÉLVEZNI FOGNAK-É??? Mer'hogy a "bevezető jelek" erre mutatnának.....
Független
2021. június 06. 06:58
Pedig nincs már német Erdélyben és Bánátban (eladták a románok mind Németországnak, mint a rabszolgapiacon anno, valutáért, fejpénzért, táblázatba foglalt árfolyamon, miszerint nő-gyerek-munkás-mérnök-orvos, stb, majd a zsidó vallásúakat is, mind, Izraelnek, utóbbinál 440 fő/egy modern baromfi-feldolgozó üzem "árfolyamon", már csak a magyar maradt, de ők nem akarnak elmenni, ezért diszkriminálni és asszimilálni teljes gőzzel a román politika). Így lett ősromán, azaz dáko-román építészeti gyöngyszem a turistáknak mutogatott (amúgy az erdélyi szászok által teremtett-épített) Nagyszeben és Brassó. Nem csak történelmi személyiségeket (Mátyás), de történelmet (1989-es lázongások kirobbantásának okát, azaz Tőkés és Temesvár lakosai szerepének elhallgatása) és építészeti-vallási örökséget (Brassó, Nagyszeben) és már temetőket (Uz-völgye) és sírhelyeket, halottakat is lop a román politikai-oktatási rendszer és közélet!!!!!!!! Ez Kádár János-Horn Gyula és Göncz árpád vezette szdsz egyik fő bűne akik 80 évig hallgattak a Károlyiféle liberális alulművelt, majd Kun bélás 133 napos kommunista rémuralom és terror, DE VÉGEREDMÉNYBEN a Magyar Állam hibájából egy rablóbékediktátum miatt határon kívül maradt 3 milliónyi magyar immáron 100 éves jogfosztottságáról. 4 évvel a 1990-es rendszerváltozás után összeáll a kommunistákkal gönczárpádvezette szdsz, legalizálva a 4 évvel azelőtt még hatalmon lévő, országot kifosztó és emberek, családok 10000-it tönkretevő, el nem számoltatott bűnös, horn gyulás mszmpésekkel? Micsoda egy gerinctelen lépés volt ez a most Karácsonyék által istenített gönczárpádos szdsz-től? Ha akkor Göncz vezette szdsz nem hatalmat és pénzt tekintette volna az Istennek, hanem korábbi elveiket akkor most nem lenne ennyi el nem számoltatott, fullmilliomossá vált volt kommunista-kádárista elvtelen ember a politikában és gazdaságban akik le is züllesztették a magyar politikát rendesen. Szégyenpadra nem talapzatra kellene állítani Göncz Árpád emlékezetét, amiért ezt az erkölcsi hátraarcot bemutatta a történelem színpadán hogy kormányra kerülhessen ő és pártja, elárulva a teljes akkori antikommunista ellenzéket!!!! 2006-ban meg még jó meg is verette a Göncz párt vezette belügyminisztérium a népet, a véresre vert fejű parlamenti fideszes társán jót röhögő Kuncze Gábor akkori belügyminiszter vezetésével. Szégyen ez az szdsz, szégyen göncz árpád, és most ezek és leszármazottaik szerepelhetnek a magyar médiában, mint kuncze gábor meg horn gábor.......meg közben Gergényi szabadon élheti életét, még a göncz árpád másik kedvenc párttársa, a majd 20 évig szabadon lopó, volt főpolgármester demszky gábor által népveretésért adományozott prourbe díjat sem vették vissza tőle??? Mi ez a gyalázatos ma magyar történelem? A 133 napos vörösterror idején volt a politikai morál ilyen mélyen Budapesten mint most! Minden másként lett volna ha göncz árpád nem vétózz ameg anno a Zétényi-Majtényi féle igazságszolgáltatási és elszámoltatási törvénytervezetet. Ez és mai züllött politikának ez is az oka, amit göncz árpádnak és pártjának, az szdsz-nek neveznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!