Módosították a Lex CEU-t: bajor mintát követ a törvény

2021. május 18. 12:35

A változtatást az Európai Bíróság döntését követően végezték el, amely az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása nyomán indult.

2021. május 18. 12:35
null

A kormány a hatályos bajor jogszabályok szószerinti átvételével módosította a Magyarországon működő külföldi egyetemek szabályozását, visszavonva a CEU magyarországi működésével kapcsolatban hivatkozott 2017-es részleteket. A változtatást az Európai Bíróság döntését követően végezték el, amely az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása nyomán indult.

Schanda: Nem Sorosnak, a jognak akarunk megfelelni

A törvényjavaslat parlammenti vitája során Schanda Tamás államtitkár április végén úgy fogalmazott, a több mint egy tucat Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmény megfelel a jelenlegi hazai szabályozásnak, ugyanakkor a „Soros-egyetem” nem, és ahelyett, hogy törekedett volna megfelelni a törvényeknek, helyette inkább nemzetközi kampányt indított a magyar szabályozás ellen.    

A bajor jogszabályok átvételével az eddigi megengedőnél szigorúbb szabályozás lép életbe, amelynek ugyanakkor a Magyarországon jelenleg működő külföldi egyetemek meg tudnak felelni.    

Schanda Tamás szerint a jogszabálymódosítás „nem mentesíti a Soros-egyetemet a mindenkire egyformán érvényes magyar törvények betartása alól. Ideológiai nyomásra nem fogjuk a magyar felsőoktatás minőségét veszélyeztetni” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, valódi működő intézményekre és nem „postaládaegyetemekre van szükség, mint a Soros-egyetem esetében”.

Az új törvény szövege szerint 

„Magyarország területén az Európai Gazdasági Térségről szóló szerződésben nem részes államban székhellyel rendelkező külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzési tevékenységet, ha Magyarország kormánya és a külföldi felsőoktatási intézmény székhelye szerinti állam kormánya által - a felsőoktatási végzettségek, fokozatok egyenértékűsége – tárgyában kötött nemzetközi szerződésben az szerepel.

A Magyarországon nyújtott képzés a magyar felsőoktatási intézmények képzésével egyenértékű, a képzés felvételi követelményei megfeleltethetőek az intézmény képzésével egyenértékű képzést nyújtó államilag elismert felsőoktatási intézményre vonatkozó felvételi követelményeknek, és az oklevelet adó képzési tevékenységét az oktatási hivatal kérelemre engedélyezte.”

Palkovics László szerint „a javaslat a bajor jogot alapul véve eltérő szabályozást tartalmaz az Európai Gazdasági Térségről szóló szerződésben részes államban (EGT-állam) székhellyel rendelkező, államilag elismert, külföldi felsőoktatási intézmények és az Európai Gazdasági Térségről szóló szerződésben nem részes államban (nem EGT-állam) székhellyel rendelkező külföldi felsőoktatási intézmények Magyarországi működésére.”

(MTI, ATV)

Nyitókép forrása: MTI

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Saksafar
2021. június 03. 15:23
Itt ismét tetten érhető az EU álságos működése. A mostaninál gyengébb szabályozást megtámadták? Akkor itt van ez, most lehet nagyokat pislogni.
asdasd
2021. május 20. 09:16
teljesen tok mindegy az Europai Unio birosaganak az elmarasztalasa, Orban elerte a celjat. ez a gatlastalan orbani hatalompolitizalas: harom lepes elore, falnak csattanas, majd ket lepes hatra, de osszessegeben egy lepest haladt elore. de a jo hir az, hogy ezt legalabb mar egesz Europa es a vilag is atlatja (ezert az EU-s reakciok pl. a jogallami mechanizmus formajaban). Orbanrol sorra hullanak le a maszkok, ezert mar sehol nem hiszik el a demokratikus alarcot. ebben a konkret ugyben is az tortent, hogy politikai-ideologiai alapon ki akartak herelni egy egyetemet Magyarorszagon. sikerult? igen. ilyen Europaban utoljara a 30-as evekben tortent a nacik altal. ezek olyan tenyek, amivel egy szektas Fideszes sem tud mit kezdeni.
pitypang1125
2021. május 18. 20:09
Nagyon helyes. Ballibsi csűrhének lehet szarakodni. Ezzel is jó rábasztak, a tranzit zónával is, a civil törvény sem úgy sült el ahogy szerették volna. Cumi hegyek. Nem akartak bevallani semmit, most folyamatos ÁSZ, NAV vizsgálat lesz a nyakukban. 50 % adót kivetni minden külföldről támogatott civil szervezetre. Kivenni a csomagból, az egészségügy, állatvédő szervezeteket. Nesze nektek gyökerek.
feux follets
2021. május 18. 19:20
Ha csak ennek a janicsárképzőnek az országból való kiebrudalása lenne Orbán egyetlen patrióta döntése, már többet tett az országért, mint az elmúlt hetven évben bárki. ....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!