Ittas nő okozott balesetet az M0-son, majd elsétált

2021. február 16. 21:43

Videófelvétel rögzítette, ahogyan a nő az autójával a szalagkorlátnak csapódik, majd elsétál.

2021. február 16. 21:43
null

Az M0-s autóúton a kijárási korlátozások idején hajnali 1-kor balesetezett egy autó. A közúti felvételeken látszik, ahogyan jármű a szalagkorlátnak csapódik, majd ezt követően a női sofőr szemmel láthatólag épségben kiszáll. Ami viszont ezután következik, az egyszerre félelmetes és felelőtlen.

A hölgy – akiről később kiderült, hogy ittas volt – ugyanis a járművet elhagyva úgy döntött, hogy átsétál az autóút másik oldalára.

Ehhez nem jelentett akadály az a szalagkorlát sem, aminek nem sokkal ezelőtt még nekicsapódott: azt ugyanis egyszerűen átmászta. Ezután nyugodt szívvel átment a másik pályaoldalra. Hajnali egykor. Kivilágítatlanul.

Látszik az is a videófelvételen, ahogyan a baleset helyszínén megállt emberek keresik a pórul járt sofőrt, ám mindhiába. A történet ezen részének azonban jó vége lett, mivel a nőt végül kamionosok felvették és visszaszállították a baleset helyszínére, ahol már a mentőszolgálat és a rendőrség biztosította a terepet.

Az esetről készült felvételt az alábbiakban tekintheti meg:

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2021. február 17. 13:10
A szomorú valóság az hogy ha már így megúszta, ráadásul egy csomó, az esetleges sérülteket kereső embert életveszélybe sodort a lelépésével, hatalmas hiba volt visszamenni. Ha két nap múlva adja fel magát, nem lehet rábizonyítani az ittasságot. Persze picit sem sajnálom azért, amit most kapni fog, látatlanban lefogadnám, hogy a dupláját is megérdemelné.
kizökkentidő
2021. február 17. 10:13
Őseink váltott lovakkal járták be az országot. Ez a hölgy csupán őrzi régi nemes hagyományainkat.
nippur
2021. február 17. 08:23
Vegyük kérem tudomásul, hogy a NŐK már mindent megtehetnek nagyjából büntetlenül. A kicsike amúgy nem akármilyen autót zúzott össze, nyilván ő gürizte össze az árát.
pensioner
2021. február 17. 01:37
A haja szine? csak nem szőke?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!